Volt Fesztivál 0. nap

Nálunk, a suliban 0. órák a halál unalom jegyében teltek el. Mindenki álmos, próbálkozik életet lehelni magába, legfeljebb ébredezik. Nem így a Volt Fesztivál 0. napján. Ugyan tavaly kapta először ez a warmup (miket tudok mi!?) nap a 0.nevet, de nem a halál unalom miatt.

A mai napra sem az unott ásítozás volt jellemző. Én most csak azokról a koncertekről fogok írni, ahová bejutottam. Tehát a teljesség, az igényem nélkül. Délután 4-kor Kispál és a Borz csendesülős bulijával nyitott a Kisalföld buliszínpad. Az elején nem akart a billentyű szólani, de a technikások kicserélték, megszerelték és már szólt is. A közönség a fűben ülve, fekve élvezte Lovasék zenéjét. Volt ott minden mint a búcsúban. Ne várj tőlem messzemenő kritikai elemzést, mert nem fogsz kapni. Tessék eljönni, meghallgatni, élvezni! Királyság volt!

Stílusváltás az eklektika jegyében. Széles terpesz, rakendroll, Tűzmadár. Dupla nagydob, frissen mosott hajú rokkerek. Fiatalság, keményzene, óriási lelkesedés. Közönség még csak szolidan, erősen nyomott létszámban. De a színpad előtti korlátnál, már a keménymag lóbálja a haját, veszi befelé a mechanikus kábítószert.

A Soproni Nagyszínpadon fél hatkor a KFT kezdte a 25 éves jubileumi koncertjét. ilyenkor mindig elszomorodom, mert a tükör nem hazudik. Emlékszem tökös koromban a Slágerfesztiválra, ahol Ulmann Mónika és Soltész Rezső mellett a Bábu vagy volt számomra a befutó. A KFT azóta is a kedvencek közé tartozik. A rajongók még cégeket is elneveztek róluk :-). A buli csúcspontja az Afrika, ráadás a Balatoni nyár. Közös meghajlás zenekar ki, közönség vissza, vissza, vissza. Sajnos csak egy ráadásra futja, mert tekintettele kell lenni a többi zenekarra és rajongóra is.

Irány vissza a djuice-nokia sátor, de közben egy kitérő a Terasz önjelölt Megasztárjaihoz. Karaokeval szórakoztathatta magát a Terasz nagyérdemű közönsége. Ott létem ideje alatt éppen Karel Gott Lady Carneval-ját nyomta két srác gátlásaiktól és hangjuktól egyaránt megszabadulva. Van itt kérem minden a Volton, mi szem- szájnak ingere.

Djuice sátorban Ágira várva. Főiskolás éveim underground sztárjai, bár őket akkoriban csak alternatív zenészeknek hívták. Akkoriban a kalóz kazetták koncertfelvételeit hallgattuk, most meg újra kiadták CD a régi Kontroll csoportos lemezüket.

Intelligencs zene után kutatva utam a Café -ba vezetett, ahol az Easy Life Natural nyomta a zenét. Ide még visszatérek mert a japánból érkezett Kyoto Jazz Massiv borzolta erósen kíváncsiságomat. Nem érdemtelenül!

A zenék mellett természetesen sportolni is lehet, például Triatlonozni. Aki a tépőzáras ruhába fennmarad a falon, majd felmászik és lemászik a Soproni üvegen, majd beülőbe köti magát és a pogó szabályai szerint körkörösen lerúgja a sörösüveg imitációkat az élő lengőtekében az 3 doboz Soproni boldog tulajdonosa lehet. Természetesen, ha mindehol ki tudta várni az egyre hosszabban kígyózó sorokat. A csocsóbajnokságról nem is beszélek és a Sport szelet által szponzorált Sket pálya bemutatóiról már nem is beszélek. Akinek nem volt elég az egész esti tánc, az itt folytathatja mozgásvágyának kielégítését.

Cha-cha-cha Diszkó Palotájában a bp-i szórakozóhely dj-i nyomták egész nap királyi hangulatot teremtve.

Aztán Megasztár. Sokan gyereküket is kihozták (10 év alatt nem kellet fizetni), hoyg megnézhassák, meghallgathassák élőben a TV2 versenyében döntőbe jutott énekeseket. Nekem nem stílusom, de meghallgattam és most is megállapítottam, hogy a Rúzsa lyány nem véletlenül nyert. A közönség szeretete és médiahatalmak még magasra fogják repíteni.

… és végre Café, Kyoto Jazz Massiv. Elérkezett a pillanat. A sátor fullra járatva. Fotósok a 0. sorban. Zenészek hangolnak, közönség minden dobütésre tapsal éljenzéssel reagál. A japán zenészek a róluk elterjedt sztereotípiának megfelelve egymást és a közönséget fotózzák. Aki nem hangol, az fényképet készít. Aztán zenélnek. Billentyűs és elektronikus effekt hegyek mellett konga dobok, basszus gitás, dob és a kétfős afrikai beütésű vokál hozza lázba a tömeget. Fergeteges hangulat, látszik, hogy a zenészek is élvezik a játékot.

A Viva bemutaja: nyugdíjas rokkerek a színpadon. P.mobil után Bikini Beatrice, hogy mostani fiatalok is tudják, apáik, anyáik miért viseltek baboskendőt és mitől volt ez az akkori lázadás zenéje. Nem kellet a zenészeket tolókocsin behozni, de az oxigénsátor és az intenzív esetkocsi a sátor mögött parkolt. :-) A közönség pedig velük együtt énekelte teli torokkal a régi idők rockballadáit. Holnap folytatódik ez a nyugdíjatalálkozó. Mielőtt félreértenéd az én szívemnek kedves ez a zene, hiszen én is ezen nőttem fel és kopaszodtam meg.

A nyugdíjas találkozó a nygaszínpadon is folytatódott egy fergeteges autentikus rakendroll parti képében. A jampi korszakot hozta egy órára Fenyő Miklós és Fenyő gyöngye a CsacskaMacska Vokállal a Nagyszínpadra és az előtte lévő küzdőtérre. Mindenki rokit járt, limbózott és a ráadásban felcsavart a szőnyeget. Ezt a fonalat vette fel a Kislaföld színpadon Maróth Viki is, de ezt már sajnos már nem tudtam megvárni.

Összességében a nulladik nap egyáltalán nem volt nulla. Ha most befejeződne a fesztivál, akkor sem menne haza senki maradandó zenei élmény nélkül (éjjel egykor milyen patetikus vagyok :-)). Jól zúzták a zenekarok, jól bírta és vevő volt mindenre a közönség is. Nem voltak részegségükben, belövésükben fetrengő fesztiválozók, nem volt eső, viszont volt piszok jó hangulat, profizmus szag a levegőben. A profizmus a szervezők és a zenészek oldaláról egyaránt kilátszott. A zenészek még éjfélkor sem voltak csúszásban, az áthangszerelés, hangolás ment, mint a karaikacsapás. Legalábbis kintről és a fotós árokból ez látszott. Ha ez így folytatódik akkor, minden idők legprofibb Volt Fesztiválját zárhatják a szervezők vasárnap. Gratula nekik és segítőiknek!

pocza

16610 / 4727 látogató

Volt Fesztivál 0. nap” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Andi,

    A Megasztár koncertről és a dedikálásról, nem készültek szerkesztőségi fotók. :-(

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.