VOLT 2007

Lobenwein NorbertMég csak február van, de a nyári VOLT Fesztivál szervezői, már gőzerővel dolgoznak, az idei projekten. Hol tartanak? Erről kérdeztük Lobenwein Norbert főszervezőt

SIH: Mikor lesz pontosan a 2007-es fesztivál?

Lobenwein Norbert: Az idén 15. alkalommal rendezünk VOLT Fesztivált, a most már szokásosnak mondható helyszínen, a Lővér kempingben. Az időpont ugyancsak megszokottnak mondható, hiszen július első hétvégéjén, 4-5-6-7-én várjuk Sopronba a VOLT vendégeit.

SIH: Lesznek-e új helyszínek?

Lobenwein Norbert: Néhány új helyszínnel az idei évben is bővül a programkínálat, bár talán jobb, ha helyszínek helyett programcsoportokat említek, az ugyanis nem cél, hogy még nagyobbá tegyük a VOLT-ot, sokkal inkább szeretnénk hangsúlyt fektetni arra, hogy a létező helyszíneink milyen színvonalasak, illetve arra, hogy változatos és tartalmas programoknak adjunk otthont.

SIH: Milyen különleges, az eddigiektől eltérő programra számíthatunk?

Lobenwein Norbert: Fontos, új, és minden bizonnyal különlegesnek ígérkező programhelyszín, a szabadegyetem, amely minden nap izgalmas és érdekes előadásokat vonultat majd fel a VOLT vendégeinek. A zenei helyszínek között is lesznek újítások, a legfontosabb hír azonban a nemzetközi sztárkínálattal kapcsolatos. A 15. VOLT-ot méltóképpen szeretnénk ünnepelni, és erre – úgy tűnik -, minden esélyünk meg is van. Az elmúlt hetekben 5-6 olyan nemzetközi sztár írt alá szerződést a VOLT Fesztivállal, akik világszerte a legnagyobbak közé tartoznak. A legnagyobb neveket heteken belül nyilvánosságra hozzuk, hiszen a tervek szerint az idén először már március 1-től kapható lesz a VOLT Fesztivál belépő.

3801 / 1418 látogató

VOLT 2007” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Figyelmetekbe ajánlanám egy hazai szinten kiemelkedően tehetséges csapatot, a Road to Feel-t !

    HIVJÁTOK meg, nélkülük nem lesz az igazi !
    http://www.roadtofeel.hu

    sok sikert – az idén is !
    Violet

  2. szesztek!!
    mi egy autóval szerbiából jönnén elsö alkalommala fesztiválra.nagyon szeretjük az underground hip-hopot,szóval mikor láttam hogy coldcuték jönnek,már tudtuk hogy ott a helyünk.segitséget szeretnék:mennyibe kerülne jegy,mert nem találtam az árat sehol sem.megköszönnén ha valaki tudna segiteni
    amen

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.