Fáklyaláng – Évadzáró jótékonysági Kerti Parti

Andrássy Katinka Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
2007. június 1. (péntek)
Fertőrákoson a Püspöki Palotában – 16,30 órától
Időtartama: kb. 3 óra

„Fáklyaláng” gálaműsor a Püspöki Palotában

Az Andrássy Katinka Alapfokú Művészetoktatási Intézmény legtehetségesebb, a tanév során legjobb eredményeket felmutató növendékeinek bemutatóját tekintheti meg a kedves közönség 2007. június 1-én (pénteken)1630 órától a fertőrákosi Püspöki Palotában. Színpadra lépnek tanáraink is, több műsorszámban közösen tanítványaikkal. Stílusok és műfajok látványos kavalkádja jelenik meg ezen a késő délutánon fáklyák fényei mellett a barokk kertben. A zene-, a tánc- és a színjáték produkciókban felfedezhetik az alkotni vágyás, az együttes munka örömét. Az előadást színesíti a képző- és iparművészeti tagozat fertőszéplaki növendékeinek „Pillanatok”, valamint Molnár Róbert és Jeney Balázs festőművész tanáraink „Mestereink”című kiállítása! A rendezvény különleges része az „Új Márka Születik” című divatbemutató, ahol bemutatásra kerülő kollekciókat gyerekek, diákok tervezték.

Jöjjön el és nézze meg, hogyan lesz a TEHETSÉGBŐL TUDÁS!

Információ az alábbi telefonszámokon kérhető: 99/370-457, 30/244-7335.

Program

16,30 – 17 óra: „Pillanatok” címmel fotó kiállítás a fertőszéplaki diákok munkáiból.

17 – 17,30 óra: „Mestereink” címmel – Molnár Róbert és Jeney Balázs festőművész tanáraink kiállítása

Közben: Séta a Püspöki Palotában

A püspöki kastély mai formáját a XVII. század utolsó harmadától a XVIII. század közepéig nyerte el három jelentős győri püspök építkezésének eredményeként.
A lépcsőházon áthaladva jutunk a díszterembe, melynek mennyezetén Caietano di Rosa osztrák festő képe látható. A díszterem két oldalán egy-egy stukkós terem nyílik, magas színvonalú megoldással. Reprezentatív termeit freskók és stukkók díszítik. A kastélyban helyi és külföldi zenei- és képzőművészeti műhelyek alkotótáborai, alkalmi kiállítások és a legkülönfélébb rendezvények kapnak helyet. Zárt barokk parkja intim hangulatú.

17.30 – 18,30 óra: Divatbemutató

„ÚJ MÁRKA SZÜLETIK” DIVATBEMUTATÓ

DIVAT – MEGÁLMODNI , LERAJZOLNI ÉS MEGVALÓSÍTANI …

A címben szereplő három dolog gyakran fordul meg minden ember képzeletében. Azonban kevesek élik át a megvalósítás élményét.

Egy rendkívüli divatbemutatóra hívjuk fel a figyelmet, amely az Andrássy Katinaka Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szervezésében született meg.
Igazi kikapcsolódás, művészet, fantázia és a fiatalság határtalan szabadsága jellemzi a produkciót.

Az egyedi divatbemutató kollekcióit divatpályázaton nyert tanulók tervezték. A tehetséges fiatalok alkotásait elkészítettük, megvarrtuk. Ez egy fantasztikus lehetőség számukra, hogy munkájuk gyümölcsét színpadon láthatják viszont.

A következő kategóriákba tartozó viseletek, kollekciók tekinthetőek meg: utcai-, sport-, kismama, alkalmi- és hálóruházat, valamint művészeti iskolák arculatát tükröző ruhadarabok!
Ismerje meg a jövő divattervezőit, tekintse meg alkotásaikat egy szórakoztató program keretében, melyet 2007. június 1. (pénteken) tekinthet meg Fertőrákoson a Püspöki Palotában, a 1630 órakor kezdődő „Fáklyaláng” című rendezvény keretében.

18,30 – 20 óra: „Fáklyaláng” címmel évadzáró gála

Műsor

1. Kiss Franciska – zongora – Pachelbel: Kánon (Tanára: Csabai László)
2. Finta Alexandra és Molnár Johanna – Rózsaszín párduc (négykezes) – zongorán kísér: Csabai László tanár
3. Kiss Dániel és Csabai László – saját mű: Rögtönzések dobfelszerelésre, kisdobra és két bongóra
4. Talabér Rita – Rock alapritmusok dobfelszerelésre (Tanára: Csabai László)
5. Scarbantia Kamarazenekar (tanáraink közreműködésével) – W.A. Mozart – D-dúr Divertimento
6. Fertőszéplaki gitárosok műsora (Tanáruk: Betuker Botond)
7. Horváth Petra, Huszti Dénes, Huszti Sándor és Árvay Péter tanár – trombita, harsona
8. Harka – barka – színjátszók (Tanáruk: Papp Attila)
9. Dömök Kriszta: Népdalcsokor, I will always love you, Memory, Reszket a hold (Tanára: Jeney Balázs)
10. Lévai Zsuzsa: népdalokat énekel (Tanára: Jeney Balázs)
11. Licskai Alexandra: Népdal-Fordulj kedves lovam (Tanára: Jeney Balázs)
12. Fertőszéplaki moderntáncosok – Funky (Tanáruk: Fréh Klaudia)
13. Fertődi moderntáncosok – Karib tenger kalózai – Show tánc (Tanáruk: Fréh Klaudia)
14. Kelemen Tamara – Erdei iskola – szavalat (Tanára: Áderné Bárdossy Éva)
15. Szakál Bence – szavalat (Tanára: Áderné Bárdossy Éva)
16. Müller Péter tanár (zongora) és Rigó János tanár (hegedű) – Brams: 5. magyar tánc
17. Jeney Balázs tanár: Show Boat – Old Man River,
Hegedűs a Háztetőn-Ha én gazdag lennék
Nikolai: Windsori Víg Nők: Bordal
18. Szalay Dóra és Csóka Csaba tanár (ütő) – duo
19. Horváth Áron, Markó József, Csóka Csaba tanár (ütő) – Flying Fantasy
20. Csóka Csaba tanár (ütő) – dobszóló
21. Németh Bence, Pete András, Práznek Péter (Tanáruk: Rajnai Gábor) – gitár
22. Cséplő Norbert tanár (gitár) – szóló
23. Fréh Klaudia tanár (moderntánc szóló) – Disco freestyle
24. Tilinger Eszter (moderntánc szóló) – Disco dance
25. Fréh Klaudia és Tilinger Eszter (moderntánc) – Funky duó
26. Varga Klaudia – Spanyol románc – gitár (Tanára: Cséplő Norbert)
27. Csabai László tanár (zongora) – Fascination . Bűvölet
28. Csabai László tanár (zongora) – Cha-cha-cha

3176 / 1217 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.