Batman: A sötét lovag!

Batman: A sötét lovag!Christopher Nolan ma bejelentette, hogy megvan az új Denevérember-mozi hivatalos és végleges címe. Ezek szerint a moziműsorokban majd The Dark Knight címen kell keresniük a filmet a rajongóknak. Be kell valljam, hogy véleményem szerint a Waner Bros. marketingesei remek munkát végeznek. Ugyanis immáron második hete minden képregényrajongó az új Batman-filmről beszél.

Először bejelentették, hogy Heath Ledger alakítja majd Jokert. Majd a hétvégén kiderült, hogy Ryan Phillippe bújhat Kétarc bőrébe. Ma pedig újabb infókat csepegtettek el az újságírók és rajongók legnagyobb örömére.

Az első és legfontosabb, hogy a filmet mostantól The Dark Knight néven keressük, hiszen ez lett a hivatalos – és végleges – címe. Ez tehát az első Denevérember-mozi, melyben nem szerepel a Batman név.

“Nagyon örülök, hogy folytathatom a Batman: Kezdődik! által megkezdett történetet” – nyilatkozta a rendező. “Joker karakterére egy olyan színészt próbáltunk találni, aki nem csak hihetetlenül tehetséges, hanem merész is. Christian Bale és Heath Ledger kettőse letaglózó lesz.”

A film forgatókönyvét Nolan öccse, Jonathan készíti fivére és David Goyer ötlete alapján. A hivatalos bemutató még nincs kitűzve, de Nolan szeretné 2008 év elején a mozikba küldeni a Sötét Lovagot.

www.sg.hu

összeállította: Demuth
Aktuális soproni moziműsor

3522 / 1969 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.