Dancs: fontos a publikum

Budapest, március 10., 12.45 A REAC középpályása otthon érezhette magát a Káposztás utcában.  A REAC játékosai – egyfajta szimbolikus gesztusként – piros-fehér mezben léptek pályára a télen kizárt Sopron otthonában. A rákospalotaiak középpályása, Dancs Roland szerint mérkőzés közben is próbálták a közönséget kiszolgálni, amibe egy kis hiba csúszott, ugyanis a Nyíregyháza ellen az utolsó 10 percben szórakozták el kétgólos előnyüket.

– Az igazság az, hogy az ember megszokja, ha egy másik csapathoz igazol – mondta honlapunknak Dancs Roland.

– Azt gondolom, hogy az egész csapat próbálta tisztességesen kiszolgálni a közönséget, és az a legkevésbé sem befolyásolta a REAC játékát, hogy nem a megszokott sárga-kékben, hanem piros-fehérben futballozott. A kétgólos előnyünket sajnos nem tudtuk megtartani, ami azt mutatja, hogy dekoncentráltak voltunk a találkozó vége felé.
(czp)

2275 / 1057 látogató

kapcsolódó cikkek

“Dancs: fontos a publikum” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Ez mekkora röhej!
    Gondold el a Juventus elköltözne Rómába és bordó-sárgában játszana holnaptól…
    Soha nem lesz a mi csapatunk ,kár a nyalizásért!
    Te meg Dancs, egy zsoldos vagy, aki oda megy ahol többet fizetnek neked,és csak a nőd miatt mentél a REAChoz, hogy “itthon” játszhass…
    Gőződ sincs a ultrák klubhűségéről!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.