BJO az Arénában

BJO az ArénábanMárcius 28.-án lépett fel az MKB ARÉNÁBAN a Budapest Jazz Orchestra, sztárvendégével Malek Andreával. Barátnőmmel érkeztem az előadásra és megdöbbenve vettük tudomásul, hogy a parkoló és a büfé előtti rész, is szinte kong az ürességtől.

Gondoltuk későn érkeztünk, valószínű, már a nagy nézősereg elfoglalta helyét. Viszont kicsit később szembesültünk a ténnyel, hogy az ülőhelyek sem teltek meg. Elgondolkodtató, hogy a soproni közönséget vajon miért nem érdekli egy ilyen stílusú előadás, mint amilyent hallhattunk péntek este.

Viszont a megjelentek igazi élvezettel hallgatták a koncertet és Malek Andrea műsorát. A zenekar felülmúlta várakozásainkat, kísérőm is igencsak átszellemülten hallgatta a zenét. Megemlíteném, hogy a zenekarnak van egy soproni származású tagja is Kollmann Gábor.

A Budapest Jazz Orchestra tényleg mindent megtett, hogy a kb. 80-100 fős közönség, jól érezze magát az előadáson.

Hallhattunk saját kompozíciókat is a zenekartól és Malek Andrea édesapja Malek Miklós szerzeményeiből is kaptunk ízelítőt. Az énekesnő megjelenése igencsak feldobta az egybegyűlteket, és előadása megérdemli az elismerést. A kis létszámú közönség nagy tapsviharral adta a zenekar tudomására a tetszését.

Mindenkinek ajánlanám, ha alkalma nyílna meghallgatni az együttes előadását ne hagyja ki, mert maradandó élményben lesz része és remélem a soproni publikum előbb- utóbb nyitottabb lesz az ilyen stílusú zene befogadására.

3400 / 1375 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.