Vörös Sándor, az SC Sopron elnöke, a soproni utánpótlás Felcsútra költöztetéséről

Az elmúlt hetekben sok információ látott napvilágot a soproni focival kapcsolatban. Szinte minden hírrel összefüggésben szóba került az SC Sopron utánpótlás nevelő egyesület és az ott játszó több mint 300 soproni vagy környékbeli labdarúgó palánta. Vörös Sándort, az SC Sopron elnökét kérdeztük a kialakult helyzettel kapcsolatban:

“Amikor több mint egy évvel ezelőtt az SC Sopron elnöki pozíciójára felkértek, majd megválasztottak, Sopronnak még volt NBI-es csapata. Az SC Sopron működtetésének kérdését éreztem ekkor a legfontosabbnak azzal, hogy egy jól müködő kapcsolatot alakítsunk ki az első osztályú csapatot működtető Kft-vel. Az erre vonatkozó megállapodást meg is kötöttük, az SC részéről a szolgáltatást biztosítottuk, azonban a Vízer és Köteles Urak vezette klub szerződésben vállalt kötelezettségének folyamatosan nem tett eleget. Miután a Kft-től a szolgáltatásunkért járó összeget nem kaptuk meg az SC finanszírozását így kizárólag az önkormányzati támogatásból, a tagdíjakból és néhány szponzorunk pénzéből tudtuk megoldani, de a kiesett összegnek a hiánya rányomta bélyegét az egész működésünkre. A 2007/2008-as szezon egyik legnagyobb problémája az FC Sopron haldoklása volt, hiszen annak megszűnésével a mi helyzetünk is ingataggá vált. Sokáig bíztunk benne, hogy a REAC mégis véglegesen Sopronba költözik és ezzel megoldódik a versenyeztetési lehetőségünk, de sajnos ez nem vált valóra. Úgy gondolom, hogy mind a gyermekek mind pedig a szurkolók számára nagyon fontos, hogy legyen Sopronnak egy I. vagy II. osztályú csapata. Ezért örömmel fogadtam a dunaújvárosi klubtulajdonos azon kezdeményezését, hogy Sopronba szeretné áthelyezni a csapat működését. A sikeres tárgyalások előkészítésében, az egyeztetésekben jómagam is részt vettem. Az előzetes pozitív információk ellenére sajnálattal vettem tudomásul, hogy az egyezség nem jött létre. Továbbra is úgy látom — bár már csak napok vannak hátra a kérdés eldönthetőségéig — hogy Sopronnak szüksége van

legalább egy NB2-es klubra, ahol túlnyomórészt — az SC Sopron labdarúgóira alapozva – soproni és környékbeli tehetségek játszanak. A Felcsúttal kapcsolatos lehetséges együttműködésről én is hallottam, de engem, mint az SC elnökét Felcsútról ez ügyben nem kerestek meg. Ezért én is kíváncsian várom, hogy a holnapi szülői értekezleten az Önkormányzat vezetése milyen megoldási stratégiát vázol fel nekünk.”

3076 / 1193 látogató

Vörös Sándor, az SC Sopron elnöke, a soproni utánpótlás Felcsútra költöztetéséről” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Köszönjük Csiszár Ákos, és Molnár Ágnes.
    Focigyilkosok! A REAC féléve nem került többe?

  2. Az ő aknamunkájának köszönhetjük a felcsúti vonalat. Szégyelje magát!

  3. Az útvonal: Sopron – Felcsút – Székesfehérvár. A szereplőK. Csiszár – Mezey – Orbán

    Eccerű mint az ecceregy

  4. fidesznek igaza van. Ma egy szülőtől szó szerint ezt hallottam. Csiszár – Molnár/Simon házaspár – Mezey – Orbán. Ők szépen egymás közt elrendezték fü alatt. Grautlálok mindenkinek aki politikai tökéért kiárusította a soproni gyerekeket! Szép volt!

  5. Az FC Sopron elérhetetlen, szerencsére ezt az oldalt nem tudják betiltani.

  6. Object not found!

    The requested URL was not found on this server. The link on the referring page seems to be wrong or outdated. Please inform the author of that page about the error.

    If you think this is a server error, please contact the webmaster.
    Error 404
    http://www.fcsopron.hu
    Wed Jun 18 21:21:41 2008
    Apache/2.2.0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.