Soproni négynapos ászok

A The Offspring, Manu Chao, Cypress Hill triumvirátus valószínűleg tömegnyomort varázsol a Soproni hazájába, ami ellen a legjobban úgy tudunk védekezni, hogy egyszerre több sört veszünk. Meg persze mindenek előtt elmegyünk a VOLT-ra.

Ha lehet hinni a meteorológusoknak – nem, nem szabad, de most reménykedjünk – akkor meleg, száraz júliusunk lesz, és ez nemcsak a levegőt, hanem minket is melegséggel tölthet el, talán idén nem zuhogó esőben és árvízben állítjuk fel sátrainkat a Lővér kempingben.

A nyár első igazán ütős, nagy fesztiválját – igen, persze hogy a VOLT-ról van szó – idén július 2-5 között rendezik meg, és a szervezők idén sem bíztak semmit sem a véletlenre, elég csak a húzóneveken legeltetni a szemünket, mely együttesek a Szigeten is bőven elférnének/elfértek főzenekarnak. The Offspring, Manu Chao, Cypress Hill triumvirátus valószínűleg tömegnyomort varázsol a Soproni hazájába, ami ellen a legjobban úgy tudunk védekezni, hogy egyszerre több sört veszünk, de a csajozásnak/pasizásnak sem lesz kerékkötője.

Ha szerencsénk lesz, még Fekete Démont is csapolnak, tavaly óta már duplájára nőtt a magyar barna sörök nem túl népes tábora.

Ha már elégedetten hátradőlnénk a fenti neveket látva, akkor azért érdemes még végignézni a többieket is, és most ne a Kispál, Tankcsapda, Pál Utcai Fiúk, Bikini, Beatrice, Edda satöbbi standard fellépésein örömködjünk, hanem hogy Goran Bregovics már tényleg hazajár hozzánk, az Exploited és a Clawfinger sem „kezdő” nálunk. Mondhatnánk ez kötelező, nem érdemes kiégett bandákkal gurigatni már, miközben egyre több és egyre közelibb konkurencia éhezik a magyar fizetővendégekre. A konkurencia versenyt szül, az meg nekünk általában jó.

A 16. alkalommal megrendezendő össznépi mulatozáson a szokásokhoz híven agysejtjeink számát nem csak csökkenthetjük a tikkadás ellen elfogyasztott italokkal, hanem akár még a minőségüket is növelhetjük egy kis művészeti ankéttal: a VOLT-színházban akár nyolc előadást is megtekinthetünk, délutáni ébredés gyanánt pedig ismert emberek – Réz András, Vámos Miklós, Fiala János – előadásait, beszélgetéseit élvezhetjük orvosi vény nélkül.

Dolgozzuk le, éljük túl a hátralevő időt a kezdésig, poroljuk le a tavaly sárosan eltett sátrunkat, tegyünk el egy kis pénzt és türelmet az útig, és vegyük/hallgassuk meg az Offspring legújabb cédéjét, hogy képben legyünk.

blikk.hu

3150 / 1282 látogató

kapcsolódó cikkek

  • VOLT, van és leszVOLT, van és lesz (0)
    Július 2-án 16. alkalommal indul el Magyarország legjelentősebb vidéki kulturális […]
  • Manu Chao és Cypress Hill a VOLT Fesztiválon!Manu Chao és Cypress Hill a VOLT Fesztiválon! (4)
    A néhány héttel ezelőtt nyilvánosságra hozott programkínálat után újabb világsztárok […]
  • VOLT 2008 – sztárok és allűrökVOLT 2008 – sztárok és allűrök (0)
    Július 2-án végérvényesen elindul Magyarország legkedveltebb vidéki fesztiválja, a VOLT […]
  • újra voltújra volt (0)
    Direkt korán keltem, hogy ne kelljen rohannom, konkréten ¾ nyolckor, és szépen, nyugiban […]
  • 15 éve kezdődött15 éve kezdődött (12)
    A leggyakrabban feltett kérdés a VOLT Fesztivállal kapcsolatban talán az esemény nevére […]
  • Milyen VOLT?Milyen VOLT? (0)
    " Ez nem zene, ezek nem zenekarok... A VOLT egy nagy mocsok..." Volt már ilyen […]

“Soproni négynapos ászok” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Az uj album marha nagy lett, főleg a Fix You és a Stuff is messed up.
    Kár hogy az offnak kevés olyan száma van amely alkalmas a közönség “énekeltetésére”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.