Dél Amerika: Mexico 1.rész

Dél Amerika: Mexico 1.részGyorsan otthagytuk Kaliforniát, talán túl gyorsan. Az a tíz év úgy elröppent, mintha meg sem történt volna. Ami maradt az nyolcvan doboznyi kacat ami közben nôtt a szivünkhöz és a sok szép élmény ami többet ér mindennél. Nem egyszerû ez, mégis talán a kilépés utáni percek voltak a legnehezebbek.

Ott álltunk már a túloldalon, méterekre a sorompótól és szótlanul bámultunk vissza az arany színû kaliforniai dombokra, azokra a dombokra amiket még percekkel azelôtt otthonunknak neveztünk. Kavarogtak bennünk a legkülönfélébb érzések.

Dél Amerika: Mexico 1.részÖrültünk azért, mert a régóta tervezett dél amerikai utazás elôtt álltunk és féltünk azért, mert nem tudtuk mi vár majd ránk amikor a sok kaland után landolunk Ferihegyen. Lórúgásként érkezett egy olyan érzés amit még az Inka föld, Machu Picchu sem tudott tisztára mosni bennem. Szerintem honvágy.

Elég erôs ahhoz hogy megemlítsem. Sokkal erôsebben éreztem a szomorúságot annál, mint amikor egy évtizede a saját szülôföldemtôl búcsúztam. Érdekes -gondoltam. Utáltam az USA-t annyira hogy otthagyjam, de úgy látszik szerettem Kaliforniát annyira, hogy honvágyam legyen már az elsô pillanatokban.

Dél Amerika: Mexico 1.részEnnyit az érzelgésrôl, jött még egy ölelkezés, majd egymás hátára segítettük az embernagyságú hátizsákokat és átgyalogoltunk a parkolón keresztül a buszállomásra, a busz fél óra múlva indult délre. Mexicoból valójában nem sokat láttunk (szégyenszemre) Sárecz Iván barátunknak is nehéz volt megérteni minek rohantunk ott keresztül, ahol ezernyi a látnivaló és ahol pár évvel ezelôtt Ô hónapokig vígan barangolt.

A magyarázat nagyon egyszerû. Három napunk volt hogy odaérjünk Mexico City-be, ahonnan indult a repcsi Costa Rica-n keresztül Lima-Peru-ba. Tehát bármennyire is kínos most, Yukatán, El Pinacate és a Maya civilizáció sem lesz itt teritéken, viszont, csak a buszon történt események elegendôek ahhoz, hogy napokig írjak, fôként azért mert nem kevesebb mint negyvenöt órát töltöttünk azon a nyamvadt, rozoga, koszos, füstös buszon, ami csak a kezdete volt mindennek.

Dél Amerika: Mexico 1.részLáthatja az olvasó, finnyából van éppen elég és azt is szeretném még az elején letisztázni, hogy valójában nem vagyunk mi ám “olyan” minden hájjal megkent, tapasztalt hátizsákos világjárók. Megdöbbentô, de rajtam és talán a Katán is ezen az úton volt először “igazi” hátizsák. Tömegközlekedési eszközön (repülôt leszámítva) huzamosabb ideig soha sem utaztam, nem vagyok hozzászokva a hideg zuhanyozáshoz, a koszos-bolhás ágyhoz, a közös hálószobához, a kábítószert kutató katonákhoz, a bûzhöz és a hetekig tartó moslékevéshez sem.

A negatívumokról majd bôvebben. Később azon döbbentem meg, hogy 3 hét után megszoktam mindegyiket és az utazást lassan kezdtem élvezni. De addig nem volt más mint pokol.

Kezdjük azzal hogy nevezzük el a buszsofôrt mondjuk Carlos-nak. Sofôrünket gyakran említgetem majd, szerintem praktikus ha elnevezzük. (Elég divatos déli férfinév, könnyen megjegyezhetô, tehát mostantól Carlos az éppen aktuális buszsofőr.)

Mexicoban voltunk és előttünk volt a 40 órás buszozás, ami meglepôen 45 gyötrelmes óráig tartott. Ez szerintem ennél is több lett volna, ha például Carlost érdekelte volna állampolgárságunk és megáll Ensada-ban, hogy megkapjuk a mexicoi tartózkodási engedélyünket. Ehelyett csak lassított az átkelôn és átnyújtott egy jó köteg peso-t az egyenruhásnak. Így tett az összes -kb. 20- útellenőrzésen is.

Tudni kell: gyakran riadtunk arra, hogy sorompó lóg a busz elôtt és kábítószert keresô katonák, kutyák csoportosulnak körülöttünk. A mi buszunk volt az egyedüli, ami minden akadálynál csak rutinszerûen lassított, majd köteg pénz és tovább.

Dél Amerika: Mexico 1.részCarlos profi volt, az évek során kellôképpen kiismerte magát a sivatagban ahhoz, hogy csak a megbízható ízletes ételt kínáló putriknál álljon meg. Tényleg. Az étkezés igazán jónak tûnt (az azt követô hasmenés kevésbé), de higyjük el, Carlos igen is tudta a jó helyeket. Például egyszer csak megállt a semmi közepén, befutott az egyetlen roskadozó vályogházba amin tetô-, ajtó-, kapu sem volt, bent tartózkodott 20 percig majd kijött egy üres, kék jégtáskával és látszott rajta hogy nagyon örül. Most mit mondjak? Akkor még nem szóltunk semmiért, pedig ránkzárta a busz ajtaját a dög melegben és éhesek is voltunk már.

Vissza az étkezésre. Mexico-t nem találtuk egy nagy gasztronómiai élménynek (vagy nem azt kaptuk amire számítottunk) nem is emlékszem nagyon olyanra ami jobban nézett volna ki mint az a macskakaja konzerv amit a félfarkú cicánk evett állandóan Santa Monica-ban. Minden moslék volt. Néha megállt a busz és akkor leszállhattunk enni a bûzbe, porba, mocsokba. Sokszor jó volt, még többször nem. Viszont körülöttünk mindenki nagyon jóízűen evett amitôl mi is belelkesedtünk egy kicsit.

Voltak olyan lehetôségek is, hogy csak 5 percekre álltunk meg és árusok jöttek fel a buszra. Kínálatuk a következô volt: kukorica hülyére égetve a tûzön, törpörtyû -amitôl nagyon tartottam a látványa miatt, burrito zacskóba tekerve -ki tudja friss-e és erôspaprikába, sóba mártott gyümölcs (görögdinnye, ananász, mangó stb.). Az utóbbi volt a kedvenc, de ha nem lettek volna mexicoi barátaim a kaliforniai konyhákon akkor valószínû nemet mondtam volna annak is. Ettünk mi annak idején fûszeres görögdinnyét Magyarországon? Szerintem nem.

Carlos egyedüli jótette az volt, hogy valahol Tepic város elôtt egy porfészekben lefékezett és a világ legízletesebb tortilla-ját ehettük, amit egy öreg nénike frissen nyújtott és töltött. A tortilla lapokat frissen gyúrta és nyújtotta! Sehol sem láttam még és nagyon tetszett. A lisztes tortilla-ról beszélek és nem a keményebbrôl amit kukoricából gyúrnak, ez amit a nénike gyúrt olvadozott a szánkba, friss volt és hihetetlenül jól esett, farkasok módjára zabáltuk.

A töltelékhez használt mócsingot nem értettük (ez nagy edényben, zsírjában abálódott ki tudja mióta), ezen kívül jött hozzá a cilantro, paradicsom, hagyma és a salsa is, ami mind friss nyersanyagokból készült. Csodálkoztunk is mert nem volt a környéken más mint por, de annyi, hogy véleményem szerint a Szaharát is innen látják el!

Carlos kapott egy jó pontot, az öreg néninek meg szinte a kezét csókolgattuk.

Cheflaszlo

Folyt.köv

3171 / 1385 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.