Sopron.info.hu

Ünnepeljünk közösen

  2008 aug 15 / #programajánló

Nagyszabású, kétnapos programsorozattal készül Sopron önkormányzata augusztus 19-ére és 20-ára. A programokról ma a Fő téren tartottak sajtótájékoztatót. Kihasználva a kellemes időjárást, a Fő téren tartott sajtótájékoztatót dr. Fodor Tamás polgármester, dr. Magas László a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány elnöke, Kalocsai Andrea a Duna Televízió főmunkatársa és Mosonyi Melinda a VOLT Produkciós Kft. munkatársa.


A Zorall interjúja a Sopron.info.hu-nak

  2008 aug 14 / #csak úgy

A Zorall együttest nem kell bemutatnunk egyik olvasónknak sem, hiszen nagy rajongótáboruk van ország szerte, így Sopronban is! Idén sokak örömére fellépnek a Volt fesztiválon is! Demuth János, Lévai-Hangyássy László – val (Hangya), az együttes tagjával, a Junkies, és számos együttes producerével ( Hangya produkció ) beszélget.


Meghívó

  2008 aug 13 / #gasztro

“…bort igyatok! Aztán majd kedvet kaptok a csókolózásra, a virágszedésre,barátságra,jó mély alvásra,nevetésre, és újság helyett költõket fogtok olvasni.”    (Hamvas Béla) Kedves Barátaink, meghívunk Benneteket, a 2008 aug. 15-én pénteken este, 7 órakor tartandó borvacsoránkra, melyet az Erhardt étteremben rendezünk. (Sopron, Balfi u. 10.) Az étterem kiváló étkei mellé a következõ borokat mutatjuk be:


Stázsoltam

  2008 aug 13 / #gasztro

Hát régóta nem írtam már semmit azt hiszem. Kaptam is anyait- apait a kedves szerkesztő úrtól. A hiányzásom viszont igazolt volt, legalábbis én annak tartom. Május végén felmondtam az előző munkahelyemen (Esterházy), és úgy gondoltam, idén nyáron, tíz év után, végre nem dolgozok, hanem motorozok, vadászok, nyaralok, utazok.


Párizs Eszterházán!

  2008 aug 12 / #kultúra

Haydn a francia fővárosban bemutatott szimfóniái az Orfeo Zenekartól A Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar imádja Haydn műveit játszani. Kiderült ez már sokszor, idén is, hiszen néhány hete XIII. részéhez érkezett Fertődön a Joseph Haydn összes Eszterházán írott szimfóniája című hangversenysorozatuk.


%d bloggers like this: