Megelevenítették a Rongyos Gárdát

Megelevenítették a Rongyos GárdátHétvégén Sopronban forgatott a Csillagösvényen c. televíziós produkció. Az ECHO Televízió ismert frontembere Pörzse Sándor és csapata dokumentumfilmet forgatott, az 1921-es Nyugat-magyarországi felkelésről.

Sopron XX. századi történelmét döntően befolyásolta az a 87 évvel ezelőtti eseménysor, amelynek tétje az volt, hogy magyar marad e városunk, vagy az első világháborút megnyerő nagyhatalmak döntése nyomán a Magyar Királyság többi elcsatolt területének sorsára jutva Ausztria kezére kerül több tízezer magyar állampolgár.

A kor hazafias ifjúsága történelemformáló tényezővé nőtte ki magát, hiszen óriási kockázatot vállalva fegyvert ragadott és 1921. augusztus 28-án, majd szeptember 8-án – a Rongyos Gárdának nevezett magyar irreguláris erők Ágfalvánál tűzharcban megállították a négyszeres túlerővel rendelkező osztrák csendőri és Volkswehr alakulatokat.

Az ütközetekben elhunyt hősök egyikéről-másikéról ugyan ma már soproni utcák vannak elnevezve, de legtöbben azt sem tudják, hogy ki lehet Baracsi László, Mahacsek Gyula, Pehm Ferenc vagy Szecsányi Elemér.

A Sopron, Vas és Moson vármegyék területén közel két hónapig zajló – a történelemkönyvekben szinte elhallgatott – győztes felkelő harcokról, ifj. Sarkady Sándor a témát 16 éve kutató soproni helytörténész adott tudományos összegzést, míg a készülő dokumentumfilm korhű betét és harci jeleneteit Igler Attila vezette soproni honvéd hagyományőrzők 20 fős csoportja korhű ruházatban és fegyverzettel személyesítette meg a filmesek számára.

A film soproni ötletgazdája és az idei első Rongyos Gárda Emléknap szervezője Gőbl Gábor elmondta, hogy a népszerű DVD sorozat Csillagösvényen 3. címmel, ez év november végén kerül a nemzeti könyvesboltokba, míg a film televíziós változata várhatóan jövő év augusztusában sugározza az ECHO TV.

6642 / 2199 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.