Sopronban borász a bázeli sörgyáros

Sopronban borász a bázeli sörgyárosÁkos István befektetetett a Fertő-parton A külföldi befektetők kezdik felfedezni a soproni borvidéket. Az osztrák Weninger és Pfneiszl család után a Svájcban élő Ákos István lépett boraival a hazai piacra, miután külföldön már megmérettette magát.

Hogy kerül a soproni borászok közé egy Bázelben élő ember, akinek korábban nem volt semmiféle kötődése a szőlőhöz és a borhoz, de még Sopronhoz sem?

A választ Ákos István adta meg, akinek szülei 1956-ban menekültek el Budapestről.

– Egy családi örökség révén jutottam el Sopronba, ugyanis az egyik itthon maradt nagynéném rám hagyta a házát – kezdte történetét Ákos István. – Talán 2001-ben egy nyaraláson ismertem meg Weningerék borait. Később velük is összebarátkoztam. Sokat beszélgettünk, bejártuk a borvidéket, s láttam, meny­nyi a parlagon maradt szőlő. Így született meg az elhatározás, hogy szőlőültetvényt vásárolok. Kezdetben 1,6 hektárt, ma már 4,2 van a tulajdonomban. A bor Weningeréknél készül, de teljesen külön kezeljük az enyémet. Az elmúlt években elsősorban Svájcban értékesítettem, ahol óriási a verseny, ráadásul alig-alig ismerik a magyar borokat. Az ültetvények már teljesen termőre fordultak, így elérkezettnek láttam az időt, hogy megismerjenek a hazai piacon is.

Ákos István a sörtől indult, de a borhoz jutott. 1998-ban tár­saival megalapította Bázel legnagyobb sörfőzdéjét, amely ma is működik Unser Bier, vagyis a Mi sörünk néven. Svájci magyarként megtanulta, hogy a minőség nagyon fontos, ezért a Fertő-part legértékesebb területein vásárolta birtokait.

– 2006-tól csak természetes körülmények között termesztjük a szőlőt – folytatta a borász, aki egyelőre nem gondolkodik önálló pincészeten. – Nem valószínű, hogy Sopronba költöznénk. A feleségem svájci. Addig maradok Weningeréknél, amíg szívesen látnak, és nem okoz gondot, hogy egy pincében lényegében két borászat működik.

Helyi Téma

4703 / 1313 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.