Hanghiba zavarta meg Hien produkcióját

Már az elmúlt héten tapintható volt a feszültség a Megasztár stúdiójában. Ám ennek nem csupán az énekesek izgatottsága volt az oka, hanem az is, hogy az élő adásba nem egyszer zavaró hanghiba csúszott.

Úgy tűnik, a problémát egy hét alatt sem sikerült megoldani.

Amíg a múltkor Lakatos Krisztián produkcióját tette tönkre kis híján egy váratlan hanghiba, addig most Hien esett majdnem a technika áldozatául. A szegedi fiú még megúszta, hogy újra kelljen kezdenie dalát, ám Hiennél ez elengedhetetlen volt, hiszen néhány másodperc után semmit sem lehetett hallani produkciójából.

A kislány is azonnal érzékelte, hogy baj van, kétségbeesetten nézett körbe, de mindaddig nem hagyta abba az éneklés, amíg a műsorvezetők nem fújták le a produkciót. Hien kénytelen volt újrakezdeni dalát, amit a zsűri ezúttal nem illetett olyan jó kritikával, mint az eddigieket. Azt azonban mindenki elismerte, hogy Hiennek a technikai malőr megnehezítette a dolgát, és gratuláltak neki, hogy derekasan helytállt, és teljesítette a feladatot.

Ám a kislány hősiessége úgy tűnik, nem hatotta meg a nézőket, hiszen szombaton este azon három énekes közé került, akik a legkevesebb szavaztatot kapták. A Megasztár új szabályai szerint ilyenkor négy percig ismét lehet szavazni, ám már csak a kiesés közelébe került három fiatalra. A közönség Karesz, Viktor és Hien közül Viktort mentette meg. Így aztán végül Károly és a 14 éves vietnami lány került a zsűri “ítélőszéke” elé.

Az Eszenyi-Friderikusz-Fenyő-Mester négyes ezúttal Hiennek szavazott bizalmat. Hogy azért, mert valóban őt találták jobbnak, vagy mert megsajnálták a duplázásért, nem tudni… Annyi azonban bizonyos, hogy jövő héten Hient újra láthatjuk énekelni, immár a hat legjobb versenyző között.

storyonline

3466 / 1295 látogató

kapcsolódó cikkek

“Hanghiba zavarta meg Hien produkcióját” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Nagyon szép és csinos lány!
    Sajnáljuk, de nagyon király vagy Hien!
    szeretünk Hien! Sok sikert, remélem hogy te leszel a Megasztár!!!!!!!!!

  2. Nagyon szép és csinos lány!
    Sajnáljuk, de ettől függetlenül nagyon király vagy Hien!
    szeretünk Hien! Sok sikert, remélem hogy te leszel a Megasztár!!!!!!!!!

  3. szia leszün barát nök és athanál majd ötleteket hogy legyen nekem is ijen jó ruháom ok 13 éves vok szia

  4. és nagyon jó a hajad abais athatnál véleményt !!!! szia pusz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.