Joshi Bharat 45 milliót gyűjtött a beteg gyerekeknek!

Élő műsorral jelentkezett Dec 18-én délután a TV2-n Joshi Bharat. E hónap elsejétől az indiai sorselemző műsora nem csupán a szórakoztatást és a tanácsadást, hanem a beteg gyerekeknek való segítést is céljául tűzte ki.

Rengetegen Sopronból is éltek az adakozás lehetőségével és a segítségnyújtással.

Akik figyelemmel követték Joshi Bharat műsorát, azok tudják, hogy a TV2 délutáni beszélgetős műsora december 1-jétől adakozásra biztatta a nézőket. A műsorban elhangzó emeltdíjas telefonszám tárcsázásával a Szent László Őssejt Alapítvány beteg gyerekei részére gyűjtöttek pénzt. A cél az volt, hogy a Szent László Kórház egy életmentő monitorrendszert vásárolhasson a kis páciensek számára.

Ez az adakozás zárult le élő adásban, a stúdióban ott volt dr. Kriván Gergely főorvos, aki számára a helyszínen derült ki, hogy sikerült összegyűjteni a pénzt az áhított monitorrendszerre. Az adásban vendégek voltak még a korábban szerepelt nehéz sorsú családok, akiknek beteg kisgyermekekről kell gondoskodniuk.

Ők is elmondták, mennyi pénzre lenne szükségük, és szintén Joshi műsorában derült ki, mekkora adományra számíthatnak. Adakozni azonban nem csak az emeltdíjas telefonszámon keresztül lehetett, több néző felajánlott tíz- vagy százezres értékű tárgyi ajándékokat is.

A Végeredmény: 45.000.000.- ft gyűlt össze az adományokból!

Story online.

2815 / 1260 látogató

kapcsolódó cikkek

“Joshi Bharat 45 milliót gyűjtött a beteg gyerekeknek!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Ez nagyon szép, bár én soha nem támogatok már alapítványt, amióta hallottam, hogy a támogatások 20-30 %-a kerül csak a rászorultakhoz, a többi pénz az alapítvámnyok fenttartására megy el. Régebben évi 30-50 ezret adtam különféle gyermekalapítványoknak, de megbántam. Utoljára amikor nálam járt két hölgy, és pénzt kértek, kértem őket, hogy mondjanak konkrétan egy gyermeket akit támogathatok, telefonszámot vagy címet, na úgy megsértődtek , hogy elviharoztak tőlem és még el is küldtek a fenébe. Így már nem kellett nekik a pénz. Nagyon nagy üzlet az alapítvány, pl. amikor havi többszázerért bérelnek irodát a saját lakásukban maguknak, persze kocsi az jár meg ruhapénz meg minden. Szépen eltartják magukat a pénzből…Ja , persze jut a rászorultaknak is egy kis elemozsia. Szégyeljék magukat.

  2. Itt is volt egy kis csavar, amin sokan felháborodtak a neten különböző portálokon, mégpedig, hogy egy hívás 600 ft volt, és abból csak 300 ft ment az alapítványnak. Hol a másik fele? Ez volt a vita tárgya.
    Na, mindegy, a lényeg, hogy nagyon nagy és csodálatos tett volt, hogy annyi ember segített.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.