Betegségek után lélektani előnnyel Szolnokra

Csütörtökön este a Soproni sÖrdögök a Tiszaligetben, a Szolnoki Olaj félelmetes csarnokában lép pályára. A mérkőzésen a szolnoki csapat számára nagyobb a tét, több a veszítenivaló, Meszlényi Róbert együttese nyugodtan játszhat a várhatóan forró Olaj-katlanban, viszont a kecskeméti és a nyíregyházi bravúr után nem lenne jó pont ezen a csütörtökön csütörtököt mondani.

Gond azért Sopronban, a sörgyári csapatnál is volt az elmúlt napokban, de egészen más jellegű, mint az ellenlábasnál. Amint arról együttesünk edzője, Meszlényi Róbert beszámolt, a múlt héten négy játékos is megbetegedett, s emiatt több edzést is kihagyott. Az érintettek – David Brooks, Alvin Cruz,Csorvási Milán és Körtélyesi Gergely – erőállapotára nyilván kihatott a kihagyás, de hétfőtől újra mindenki teljes intenzitással készült. A center, Manny Dies pihentette még időnként a még Kecskeméten könnyebben megsérült térdét.

A csütörtöki ellenfelet Sopronban a bajnokság elején simán verte a sÖrdögök, és a Szolnok eddig igen gyengén teljesített. Éppen ezért a Tiszaligetben a közelmúltban három légióst “lecseréltek”, távozott a három amerikai kosaras, a két kisember, Wilson és Coleman, valamint a center Basit. Helyükre két amerikai kisember, Ross és Tutt érkezett, centerposztra pedig a tavaly a Falco csapatával bajnokságot nyert fehérorosz középjátékost, Aliakszejevet igazolták, de ő megsérült, kérdés, csütörtök estig pótolják-e.

A nagy szolnoki cserebere kapcsán Meszlényi Róbert azt fejtegette, hogy szinte egy új csapat ellen kell pályára lépniük fiainak. Nagy kérdés, lesz-e centere a Szolnoknak. Edzőnk úgy vélte, lehet, hogy jobb lenne, ha lenne, mert akkor magas embereinknek nem gyors, mozgékony, kívülről is veszélyes inkább magasbedobók, hanem igazi centerek ellen kellene játszani. Nem valószínű, hogy egy szervezett, összeszokott gárda fogadja a a fiúkat, de nyilván nagyon motivált, bizonyítani vágyó légiósok, és egy szinte az életéért küzdő szolnoki csapat várja majd együttesünket, várható, hogy az ellenfél a játékosok egyéni képességeire épít majd.

Az Olajnak talán ez a meccs az utolsó esélye, hogy versenyben maradjon a legjobb nyolc közé jutásért. A nagy tét tehát egyértelműen ellenfelünket nyomaszthatja, míg a mi fiaink. sokkal nyugodtabban, kedvezőbb pozícióból indulva léphetnek pályára. A srácok önbizalmának nyilván jót tett az előző két idegenbeli siker, s most meg kellene próbálni kihasználni ezt a lélektani előnyt. Ezzel együtt Szolnokon nyerni mindig óriási bravúr!

sakc.hu

2660 / 1151 látogató

kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.