Kell-e Sopronnak profi labdarúgás?

Költői a kérdés, de érdemes elgondolkodni rajta. Nem is olyan rég megszűnt itt egy első osztályú bajnokságban szereplő csapat, nem dőlt össze a világ, reggel felkel a nap és – ahogy a tévében látjuk – működik a város.
Azonban mi, futballrajongók mindig meghalunk egy kicsit, amikor elmegyünk a Káposztás utcai stadion előtt, amikor nb1-es mérkőzés van a tévében, vagy a sportlapokat böngészve nézzük mások örömét-bánatát.

A címben foglaltakat ízekre szedve, először azt kell tisztázni, hogy mit jelent ebben az esetben a Sopron szó. A szurkolókat? Vagy az egész várost? Vagy a város aktuális vezetését? A szurkolóknak kell a profi futball, ez nem is vitás.

A város egésze inkább utakat, közvilágítást, élhetőbb várost szeretne, közömbös a labdarúgással szemben, vagy inkább ellenszenvet érez. A szurkolók és a teljes lakosság aránya akként változik, milyen sikeresen szerepel a csapat. A legtöbb szurkoló nyilván a kupagyőzelem idején volt. Azóta egy részük ismét “csak” lakos.

Nagy talány a városvezetés. Az FC Sopron végnapjaiban nem kevés pénzt áldozott a csapatra, még akkor is, amikor már biztos volt a csapat kizárása az első osztályból.

Aztán egy országosan is elismert sportmenedzser, Dénes Ferenc úr kapott megbízást arra, hogy a kialakult helyzetben megoldást, majd hosszútávú sportkoncepciót javasoljon. Sportkoncepció született a városban, de az akkori futball helyzet nem oldódott meg, az biztos.

Még el sem ültek az FC Sopron kizárásának hullámai, amikor a REAC jött a stadionunkba játszani. Kinn voltam minden mérkőzésen és nem bántam meg. A meg nem nevezett, de folyamatosan sulykolt titkos befektető, az nb1-es lét reménye és – nem utolsó sorban – a mindig szimpatikusan küzdő rákospalotai csapat azt sejtették, hogy talán lesz folytatás.

Nem lett.

Tavaly júniusban megmozdult valami, amikor a “Kiállás a soproni fociért” rendezvényen futballrajongók, futballisták, edzők, szponzorok mozdultak meg városunk labdarúgásáért, csak a városvezetés nem állt látványosan az ügy mellé. Igaz, ha nem adja a stadiont, akkor meggátolhatta volna azt, hál’ istennek ezt nem tette.

Volt egy dunaújvárosi szál, ami elviekben a városvezetés akkori elképzelésének is megfelelhetett volna. Nagy vonalakban arról volt szó, hogy a DFC Sopronba költözik és soproni, illetve soproni kötődésű játékosokkal feltöltve a keretét egy stabil nb2-es csapat működhet a városban. Ehhez emlékeim szerint annyi pénz kellett volna a várostól, (20 millió körül), mint amit a ZTE II. nb3-as bajnokcsapatának a soproni szereplésére szánt a városvezetés. Nem jött össze.

Mit akar hát a városvezetés?

Korábban többször – ma már ritkábban – kimondva, egy stabil nb2-es csapat szereplését tudná elképzelni. Nem tudhatjuk, hogy ezért tesz-e valamit, vagy csak úgy szeretné elérni, mint sokan a lottó főnyereményt: lottó vásárlás nélkül elkölteni a főnyereményt. Tény: ma a város támogatása nélkül nem működhet az élsport.

Kell-e Sopronnak profi labdarúgás? Ezt kell először tisztázni. Ha ez megvan, akkor sorba kell szedni a feladatokat, meg kell találni azt az embert(embereket), aki az ügy élére áll, politikailag elfogadható mindenkinek, hajlandó és tud is egy profi csapatot menedzselni.

Azért fontos a politikai semlegesség, mert ha új csapatot akarunk, akkor nem arról kell vitázni a városházán hogy kinek a csődje az FC Sopron története, hanem arról, hogy mennyi pénzzel támogassuk az élvonalbeli(ide értve a másodosztályt is) labdarúgást.

Tehát, uraim? Döntsük el mit akarunk.

3097 / 1308 látogató

Kell-e Sopronnak profi labdarúgás?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Minek ide profinak nevezett foci?
    Fél amatőr esetleg amatőr.

  2. Én szeretnék legalább másodosztályú meccsekre járni!!!
    A női kosárlabda hiába sikeres, kevés embert érdekel. Annyit egy gyenge NBII is.

  3. A kérdésre a válasz egyértelmű: TERMÉSZETESEN KELL, szükség van rá! Csak azt nem értem, miért kell ide is a politikát belekeverni! Úgy gondolom, hogy azok a szurkolók akik hétről-hétre kimentek és kimennének a stadionba szurkolni a soproni csapatnak, azok nem azt nézik elsősorban, hogy éppen ki az aktuális párt aki vezetgeti-terelgeti és sütögeti a maga kis pecsenyéjét a városházán! Ők a futballért, a sportért mennek be a létesítménybe, és nem azért, hogy párthovatartozásukat fitogtassák. Ugyanis a futball, sport! A sportnak pedig semmi köze a politikához! Legalábbis nem szabadna, hogy köze legyen… Persze naiv ember az aki azt gondolja, hogy nem lovagolják majd meg 2010 tavaszán a “kedves” városatyák ezt a hullámot, amit futballnak hívnak. Csak hát akkor már késő lesz… Ismét!

    Hajrá Sopron!

  4. Kérdés: Csak azt nem értem, miért kell ide is a politikát belekeverni!

    Válasz: Persze naiv ember az aki azt gondolja, hogy nem lovagolják majd meg 2010 tavaszán a “kedves” városatyák ezt a hullámot, amit futballnak hívnak.

  5. Fantasztikus játékkal 5-1-re nyert a Matáv FC Sopron a labdarúgó Magyar Kupában a Ferencváros ellen.

    Összeállítás:

    Balogh J.

    Horváth A.
    Szekeres
    Fehér Z.

    Lazic
    Pintér Z.
    Balaskó
    (Somorjai, 71.)
    Szabó O.
    Bárányos
    (Földvári, 83.)

    Sira
    (Csordás,71.)
    Tóth M.
    Vezetőedző:
    Pintér Attila

    KELL!!!!!!!!!!!!

  6. A politikát nem lehet megkerülni,mert politikusok hozzák meg a jó vagy rossz döntéseket.
    Az pedig,hogy a női Nb1 mennyi embert vonz vagy nem vonz szerintem részlet kérdés,mert ott legalább olyan gazdálkodás folyik ami lehetővé teszi a csapat működtetését.(nem utolsó sorban 5x-ös bajnok és 2x-ös kupagyőztesként)

  7. Nem lesz itt foci, csak a tévében. A Fideszes városvezetés leszarja – és ezzel nem a Maszopot védem – , de mégis csak Ők vannak hatalmon!

  8. Úton-útfélen Székesfehérvár irányában
    Nem túlzás azt állítani: tele volt soproniakkal a Sopron–Székesfehérvár közötti útvonal. Este hat óra után a 81-esen, Győr és Székesfehérvár között nyolc-tíz kilométerenként lehetett találkozni Matáv-drukkerekkel.
    Ászár közelében állt meg pihenni a soproniak több szurkolói buszát is „felvonultató” konvoj. A klub egyébként hat buszt indított, így a Matáv FC Sopron „jóvoltából” közel háromszáz drukker utazott a fináléra, míg az előzetes számítások szerint legalább még ezren indultak Fehérvárra autókkal, kisbuszokkal.
    Fehérvárhoz közeledve a tatabányai elágazás után kicsit „zöldült” a terep, ugyanis ekkor a ferencvárosi pólóba öltözött drukkerek hada tűnt fel a színen. Nyilván nem a fradisták fővárosi szekciójából valók, hiszen Budapestről azért jókora kerülő lenne mondjuk Komáromon vagy Tatabányán át Fehérvárra utazni. Pár kilométerrel Fehérvár előtt érdekes látványra lettünk figyelmesek. Két autó ment egymás mögött, az elsőben soproni, a másodikban pedig ferencvárosi sálat lebegtetett a szél. A soproni újságíró eljátszott a gondolattal: bárcsak a meccs után is ez lenne a sorrend…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.