Kreativitás (is) kell a sikerhez!

A tavalyi szezon után ismét az európai kosárlabda történetének egyik legpatinánsabb klubja, a Bourges Basket lesz csapatunk ellenfele. A különbség csak annyi, hogy idén nem az elsõ körben, hanem a legjobb nyolc között nézünk szembe a franciákkal.

Remélhetõleg a párharc is jobban alakul a mi szempontunkból. Hogy mi minden kell ehhez, arról Székely Norbertnél érdeklõdtünk.

Nagyon nehéz dolgunk lesz a szakmai szempontból Európa egyik legjobban felépített klubja ellen, ahol hosszú évek óta kimagasló, következetes munka folyik. Az eddigi szereplésünkre is bravúrral tekintek, ha pedig innen is tovább tudnánk lépni, az maga lenne a szenzáció! Egy jól szervezett csapatot kellene ehhez kétszer is legyõzni, ahol minden játékos tudja a helyét, a feladatát, és tökéletesen végre is tudják hajtani az elképzeléseiket. Az egység mellett utóbbi a legnagyobb erényük. A játékosállományuk nem kiemelkedõ, de szerkezetileg tökéletes. Az is nagy elõnyük, hogy évek óta ugyanabban a rendszerben játszanak, és a csapat magja már jól elsajátította ezt a szisztémát. Nem cserélgetnek ész nélkül játékosokat, így könnyebb az újak beépítése is.

Négy francia válogatottal rendelkeznek, Dumerc, Melain, Miyem és Ndongue személyében, akik közül Melain képviseli a rutint. Rendkívül sokoldalú játékos, aki példának okáért a legtöbb lepattanót szedi társai közül az idei szezonban. Dumerc Európa egyik legjobb irányítója, akinek nemcsak a szervezõ készsége, hanem a védõmunkája is kimagasló. Miyem és Ndongue az új hullámot képviselik, elõbbi támadásban, utóbbi a védekezésben használható jobban. A légiósok közül Bujdosó Nórit nem kell bemutatni, õ már tavaly is ellenfelünket erõsítette. Lelas a horvát válogatott tagja, a brazil Alessandra pedig szintén ismerõs lehet, miután Sopronban is lehúzott egy évet. A balkezes Manic veszélyes tripla dobó.

Hogy mivel lehetünk eredményesek ellenük? Mindig hangsúlyozom, hogy a mérkõzéseket a precíz védekezéssel lehet megnyerni. Most azonban ez kevés lesz… Sok mozgásra épülõ kreatív támadójáték nélkül nem lesz esélyünk a francia gépezettel szemben. Ennek megfelelõen új dolgokat is gyakoroltunk, bízom benne, hogy eredménnyel is jár az elvégzett munka.

wb-sopron.com

2962 / 1231 látogató

kapcsolódó cikkek

“Kreativitás (is) kell a sikerhez!” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.