Valahogy nyerni kell

Vasárnap este 18 órától a legjobb nyolc közé jutás szempontjából kulcsfontosságú mérkőzésen fogadják fiaink a ZTE gárdáját az MKB Arénában.

A szövetség honlapja szerint kiadott tabellán csapatunk a 6., a ZTE pedig a 7. helyen áll, mindkét csapat hét vereséget szenvedett, de míg a sÖrdögök 10, az egerszegi együttes eddig 9 alkalommal hagyta el győztesen a játékteret.

Edzőnk, Meszlényi Róbert tisztában van vele, hihetetlen nehéz csata vár a játékosaira: “Az ősszel az egyik legnagyobb bravúr volt, hogy Zalaegerszegen nyerni tudtunk (képünkön a szurkolók köszöntése Zalaegerszegen). A Magyar Kupában a ZTE ment tovább ellenünk. A visszavágón, ha csak minimális különbséggel is, de sikerült nyernünk. Vasárnap este is, ha gyenge játékkal is, kúszva-mászva, de valahogy győzni kell.”

Ez így elmondva persze egyszerűnek tűnik, ám a sikerhez a szintén a nyolcba tartó egerszegieknek is lesz egy-két szavuk: “A ZTE nagyon erős csapat, saját pályáján annak idején simán verte a Falco gárdáját, szerdán pedig Szombathelyen is szoros meccset játszott a bajnokkal. Ellenfelünknél remek légiósok játszanak, kispadján is válogatott kosarasok ülnek, tehát remek gárda látogat hozzánk, s ahhoz,hogy sikerüljön legyőzni, nagyon kell a kekátó, a szurkolók segítsége..

Csapatunkkal kapcsolatban Meszlényi Róbert kifejtette: a Szolnok elleni vereség óta nagyon keményen edz, gyakorol a gárda, különös jelentőséget kap a tréningeken a csapatvédekezés, s már látott ebben javulást. Szerinte ez a ZTE ellen is nagyon fontos lesz.

A felvetésre, miszerint lehet-e a vasárnapi meccs kapcsán hatása annak, hogy míg mi hétfőn Budapesten simán nyertünk, addig a ZTE szerdán játszott, azt mondta az edző: “ez kizárt, ugyanis Szombathely nagyon közel van Zalaegerszeghez, talán ha Nyíregyházán, vagy Debrecenben játszottak volna a zalaiak…A legjobb, s egy remek formában lévő Zalaegerszeg ellen készül csapatunk, mindenki harcra kész.

sakc.hu

3493 / 1359 látogató

kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.