A Sopron megtorolhatja a Pécs kiejtését

A MiZo Pécs 2010 együttesét kiverő Halcon Avenida lesz az MKB Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapatának ellenfele az Euroliga négyes döntőjében, a Final Fourban. A finálé helyszíne még kérdéses, ám az egyértelmű, hogy nem lesz könnyű dolga a Székely Norbert dirigálta együttesnek.

A másik elődöntőben Rátgéber László csapata, a Szpartak Moszkva a Jekatyerinburggal küzd majd meg.

Az orosz Szpartak Moszkva az Euroliga negyeddöntőjében, a mindent eldöntő harmadik mérkőzésen 79-70-re legyőzte a spanyol Ros Casares Valencia csapatát. Ezzel a Rátgéber László vezette moszkvai együttes lett a Final Four negyedik résztvevője, az MKB Euroleasing Sopron, a spanyol Halcon Avenida Salamanca és a szintén orosz Jekatyerinburg mellett.

Biztossá vált, hogy a döntőbe jutásért az egyik ágon két orosz csapat csatázik, a másikon pedig a Sopron és a Salamanca csap össze.

A párosítás ismeretében csapata esélyeiről a következőket mondta az MKB Euroleasing Sopron edzője, Székely Norbert:

“Annak örülök, hogy a két orosz szupercsapatot elkerültük, de a Salamanca ellen még korai az esélyekről beszélni. Csak most dőlt el, ki került a Final Fourba, és hogy kivel játszunk. Mivel ezt eddig nem tudtuk, értelemszerűen nem is kezdhettük el feltérképezni ellenfelünket. Az viszont biztos, hogy nagyon nehéz meccs lesz, hiszen az a gárda, amely eddig eljutott, csak szívós ellenfél lehet. Ha a két csapat nem Salamancában, hanem semleges pályán, azaz valamelyik orosz csapat otthonában találkozna, az növelné esélyienket.”

Az elődöntőkre április negyedikén, a fináléra és a harmadik helyért játszott meccsre pedig ötödikén kerül sor.

A magyar bajnoki címvédő azért pályára is lépett szerdán a BEAC ellen. A zöld-sárgák nagyobb megeröltetés nélkül győzték le a fővárosiakat 104-37-re. A hazaiaktól a csapatkapitány Eördögh Edit és Horti Dóra volt a legeredményesebb a maga 16-16 pontjával.

sporthirado.hu

3110 / 1256 látogató

kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.