Sopron.info.hu

Gyulai Líviusz tárlat

  2009 márc 19 / #programajánló

Gyulai Líviusz Kossuth-díjas, Érdemes művész, grafikusművész anyagaiból nyílik tárlat március 21-én, szombaton 16 bórakor a Festőteremben. Az erdélyi származású alkotó nem először mutatja be képeit Sopronban, melyek között grafikák, rézkarcok sőt még mozgóképek is láthatóak lesznek. A kiállítás április közepéig várja az érdeklődőket.


Tavaszidézo játszóház

  2009 márc 19 / #programajánló

Tavaszidéző játszóházzal vár mindenkit március 21-én, szombaton a Gyermek- és Ifjúsági Központ. A reggel 9 órakor kezdődő tavaszi kavalkádon lehetőség nyílik a sok kreatív, kézművességet igénylő dekoráció mellett tavaszi virágok elkészítésére papírból, textilből, gyöngyből, 10 órától pedig kezdetét veszi a Nefelejcs Bábszínház Csiga Zsiga című bábelőadása.


Gyozni kell vasárnap!

  2009 márc 18 / #lapszemle

Az utolsó elõtti fordulóban elszenvedtük elsõ vereségünket a magyar bajnokság idei szezonjában, így vasárnap gyõznünk kell hazai pályán az alapszakasz elsõséghez a Pécs ellen.


SVSE-GYSEV – Bük 4-2 (0-1)

  2009 márc 18 / #sport

Meglepetésre a vendégcsapat előtt adódott az első helyzet, a második percben a felső léc mentett. Ezután az SVSE vette át a kezdeményezést, Legoza és Varga Z. előtt adódtak lehetőségek, ám a sorozatos vasút-támadások közepette időnként fellazult a lila-fehérek védelme, s így a Bük is vezetést szerezhetett volna.


Magyar Jazz Ünnepe

  2009 márc 18 / #programajánló

A Magyar Jazz Ünnepét tartják Sopronban március 20 és 22 között a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban. A Tavaszi Napok keretein belül megrendezendő három napos koncertsorozatban a műfaj olyan kiválóságai lépnek színpadra, mint a Magyar Jazz Quartet Csepregi Gyulával és Szakcsi Lakatos Bélával, a Free Style Chamber Orchestra vagy a Binder Károly-Borbély Mihály Duó. […]