Zerge a Costesban 2.

A szállásra visszatérve az elfogyasztott étel, és persze ital hatására egy nagyszerű délutáni alvás vette kezdetét, és így majdnem lecsúsztunk a nyolc órára foglalt asztalunkról. Viszontagságos gyaloglás, ( elnéztem a térképen, milyen messze is kell mennünk) és keresgélés után, ( az utca paravánokkal elzárva, valamilyen építkezés miatt) negyed kilenckor estünk  be az étterembe.

A bejáratnál egy kedves hölgy fogadott, majd egy munkatársa kísért minket az asztalunkhoz. Az helység majdnem teljesen teli volt, talán csak két, kétszemélyes asztalnál nem ültek. A sommelierünk ajánlotta a menünkhöz, a hozzá megálmodott borsort,  amit én el is fogadtam. Kollégám, aperitívnek , ugyan azt a pezsgőt kérte, ami az ajánlatként szerepelt, és a vacsora végéig meg is marad ezen ital mellett. Sommelierünk, pontosan, kedvesen, és jól végezte a dolgát, egész idő alatt, így hát elég hálátlanul, de nem fogok megemlékezni róla a továbbiakban.

Beköszönő falatként (falatok) burgonyalevest ,chorizo kolbász zsírral, tőkehal tatárt, és kelkáposztahabot kaviárral, kaptunk. ( Chorizo:paprikás kolbász disznóhúsból) A burgonyaleves kiváló volt ,és igazán jó ötlet, hogy meglocsolták pár csepp kolbászzsírral.

A tőkehal tatár ezzel szemben teljesen jellegtelen, fantáziátlan. A kelkáposztahab valami neonhoz közelítő színben pompázott, és nekem egyáltalán nem ízlett, a hab állaga (lehet butaság) de száraz volt, nem nagyon tudott a kaviár sem segíteni rajta.

A felszolgálás mintaszerű volt, kaptunk nagyon jó, sós vajat és finom péksüteményt. A pincéreink fehér kesztyűbe pompáztak, és mindegyikük egy tányérral érkezett az asztalunkhoz, ami azt jelenti, hogy trilógiánként ketten jöttek egyszerre az asztalhoz, ami engem a harmadik fogás után már kicsit zavart. Na de jól előre futottam.

A falatkáink után, Gin Fizz jégkása meleg Gin Fizz habbal érkezet. Tökéletes volt. A meleg hab, a hideg kásával, a friss íz, ami teljesen felizgatta ízlelő bimbóimat, és elindította gyomrom működését.  Hideg előételeket a kacsamáj-marapofa elfogyasztásával kezdtem. Nagyon jó volt a krémes kacsamáj a teljesen más textúrájú marhapofával rétegezve, egy falatban, egy sűrűre redukált marha jusel. Íz orgia, abból a fajtából, amit kedvelek.

A basmati rizsből készült ropogós, nem tett hozzá az ételhez, szívem szerint elhagytam volna. Ez után jött az osztriga, zöldborsópürén a saját levéből készült habbal, sajnos az első falatokat nem nagyon éreztem, mivel még teli volt a szám  a kacsamáj gyönyörével. Kicsit el is kámpicsorodtam, mire aztán rájöttem, hogy innom kéne pár korty vizet. A kálváriám után meg kellet állapítanom, hogy az előétel, leg tisztább alkotását kóstolom.

Az osztrigahús, a finom habbal, ami a tenger ízét hozta ide az asztalunkhoz, és a kicsit sem túlzó, nem magamutogató zöldborsópüré, első osztályú kompozíciót alkottak.

A tavaszi tekercs nem igazán volt méltó ehhez a színvonalhoz. Sárgarépa dominált, a lazac valahogy nem volt jelen ezen az estén. A friss koriandert imádom, de hát nem neki kellett volna a répával kéz a kézben járniuk, oda engedhették volna a lazacot is egy kicsit.

Meleg előétel trilógiájában a fésűs kagyló ízlett a leginkább. Tökéletesen sütött kagylóhússal, izgalmas, érdekes, számomra eddig nem ismert ízekben tobzódó levesben.

A tigrisrákos ravióli mestermunka volt, viszont a hozzá adott, az étlapon feltüntetett, zeller, metélőhagyma, szója szószos habban, egy nyúlfarknyi zeller ízt sem bírtam felfedezni. A hab jó volt: egy korrekt rákhab csak hát a zeller, meg a metélőhagyma hiányzott.

Békacombot még soha életemben nem ettem ezelőtt. Nagyon jó!  Quinoa szemekkel és chorizo kolbásszal volt tálalva. (quinoa egy dél-amerikai gabonaféle, az inkák a Magok Anyjának tartották. Peruban és Bolíviában termesztik elsősorban, főleg a sziklásabb, szikesebb vidékeken. 180 centisre is megnő, levelei spenótra emlékeztetnek, a magokat a szár csúcsán hozza ez a számunkra – még – ismeretlen növény. Magja kicsi, elefántcsont-színű, és a köleshez hasonló méretű gyöngyszemecske.

Magas tápértékű, dús fehérjeforrás (14%), rostban gazdag, valamint található benne B- és E-vitamin, magnézium, foszfor, kalcium és vas. Nem tartalmaz glutént, ezért könnyen emészthető.

Gyorsan megfőzhető, kellemesen semleges ízének és állagának köszönhetően készíthetjük köretnek, kásának, főeételnek vagy desszertnek is. Elkészíthetünk belőle mindent, amit rizsből vagy kölesből készítenénk.) A quinoa nagyon érdekes és finom volt, nekem kicsit olyannak tűnt, mintha a gyári golyó formájú tarhonyát, és a couscoust ötvözték volna. Ami zavart az a sok zsiradék volt, és ha nem ilyen kicsi az adag, akkor ez probléma még súlyosabb lett volna.

A tengeri halaknál keseredtem el igazán. A homár, habzó vajban sütve, gyömbér-citromfű cappuchinóval. A homár olyan volt amilyennek lennie kell, alatta, finom, friss, párolt spenótlevelek, de a gyömbéres hab ugyan az volt, ami az előző fogásnál, a „zelleres” hab. Amit azért egy kicsit furcsálltam. Nem találok magyarázatot arra, hogy mi is történhetett a konyhán. Egy ilyen menünél, ennél a színvonalnál, azt hiszem ez nem engedhető meg. Semmi gyömbér íz, nulla citromfű, egy rákhab, pontosan, mint pár perccel ezelőtt.

Az ördöghal túlsült, és a farkából vághatták, nem volt elég omlós. A hozzá adott karfiolmouss jó kísérője lett volna, egy szépen sütött halnak, mogyoró emulziót meg nem találkoztam. Viszont az omlós tőkehal, na meg a bor, ismét visszazökkentett a jó irányba. Tanítani valóan jól elkészített hal volt, a sós morzsa (minő csoda) kiválóan harmonizált, a roppanós zöld spárgával, és a kávémártással. Érdekesnek tűnt először ez a kávés dolog, de nagyon jól összejöttek az ízek. Le a kalappal. Ezt az étket nagyon szerettem.

Miközben én még a tőkehalon merengtem, na meg persze azon, hogy hol vagyok én még ettől, megállt az étterem közepén Gerendai Károly résztulajdonos, aki számomra teljesen szimpatikus módon, elmesélte, mit és hogyan szeretnének ebben az étteremben, és ki is Yves Thuriés. Majd megjelent a chef, és ő is mondott pár szót magáról. Nagyon tetszet ez a kis nüánsz, és illett is az este hangulatához. A chef aztán helyet foglalt egy asztalnál az étterembe, mi meg folytattuk tovább a vacsoránkat.

A hús következett. Én nem vagyok nagy borszakértő, csak ugyan úgy, ahogy enni szeretek, szeretem a jó bort is. Véleményem szerint itt ért össze először a bor, és az étel. Bár hozzá kell tennem, hogy sommelier legyen a talpán, aki három különböző ételhez passzentos bort tud adni.

A marha bélszín vaj puha, szaftos, viszont a szalonna, amiben sütötték iszonyatosan agresszív, sós, füstölt ízt adott neki, így nem élvezhettem a hús ízét. A füstölt burgonya, mogyoróhagymával egy korrekt köret volt. Báránygerinc épp úgy, mint a bélszín, nagyszerűen volt elkészítve, finom rozmaringos jussel. Az articsóka nem nőtt fel hozzá, és a mellé adott kelbimbó levelek sem. A borjú volt a fénypont.

A borjú, egy felfujt volt, szarvasgombával. Szaftos, ízekben gazdag, fantasztikus. A tetején ruccolával, parmezán forgácsokkal, mellette, laskagombás szafttal. Meg tudtam volna enni belőle egy rakással. Ahogy a marinírozott ruccolát, a parmezánt és a szarvasgombás borjút, beletunkoltam a szaftba, és a számba helyeztem… Azt hiszem ezt vártam minden egyes ételtől!

A húsétel után kaptunk egy pohárka vérnarancs sorbetet, burgonya chipsszel. Jó volt, csak nem értem miért nem, a két főfogás között kaptuk.

A desszert! Na ez volt a csúcs! Én ezért jöttem, ezt akartam. El akartam ájulni minden fogásnál! Hát sajna csak a desszertnél sikerült, de itt aztán igazán. Az eperfa gyümölcse gratinírozva, egy felfújt szerűség volt, sárgabarack húson. Pazar, leírhatatlan.

A vanília krém citromfagyival és ropogós csoki reszelékkel… nem tudom, mit írjak. Ilyenről csak álmodik az ember, és akkor még nem is beszéltem a ropogós csokival töltött rudacskákról, kókuszos mártással. Ezért már érdemes volt megszületni. A forró rudacskák roppantak szét az ember szájában, miközben lassan szivárgott belőlük a csokoládé. És persze minden falathoz, egy kis kókusz. Kedvencem, csoki, kókusz. A bor itt igazán jó választás volt.

Kaptunk még peti fourt, de inkább ne kaptunk volna. Három féle habcsók, egy zselé, gyümölcskosárka és csokis phisalyst. Aztán a számlát….

Gyönyörű, és egyben tanulságos este volt. Nagy élmény volt, de sokkal többet vártam, és voltak fogások, amikor visszavágyódtam, a délben elfogyasztott marhaszegy társaságába. Nagyon jó ételeket ettem, de akadtak szarvashibák, amiket ezen a szinten, egy ilyen étteremben, főleg amikor tudom pontosan hány foglalás van, és mindenki ugyan azt kapja, nem szabad elkövetni.

5252 / 1828 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.