Idén is bajnoki döntõt játszunk!

A bajnoki elõdöntõ második mérkõzésén is érvényesült a nagyobb tudás csapatunk javára, így hétfõn már a 3 gyõztes mérkõzésig tartó bajnoki döntõt kezdjük meg. Az elsõ összecsapásra Sopronban kerül sor.

A 3. percben még csak 4-2-es elõnyünket mutatta az eredményjelzõ, de utána egy 10-0-s ellentmondást nem tûrõ rohammal jeleztük, nem kívánunk magunknak több mérkõzést az elõdöntõben! A lányok szépen megosztoztak a pontokon, mindenki kivette a részét a védekezésbõl és a támadásból egyaránt. A negyedet Honti Kata triplája tette kerekké (7-22). A hazaiakat Kovács Kriszta vitte a hátán, aki a 11 gyõri pontból egymaga 7-et vállalt (12. perc 11-27). Horti Dórát kényszerbõl kellett lecserélni, miután beütötte a harmadik személyi hibáját.

Pontatlanabbá váltunk a folytatásban, így jött Székely Norbert elõre jósolható idõkérése (14. perc 15-27). Imbergerova egy hármassal hozta 10 alá csapatát, de csak Kathleen, szintén 3 pontot érõ dobásáig (15. perc 18-30).

Elõbb Vida Anna, majd Jelena Milovanovic is feliratkozott a 3 személyi hibát számlálók listájára. Utóbbi a 18. percben már 4-nél járt. Sok büntetõ tarkította a találkozót, így hosszúra nyúlt az elsõ játékrész, melyet Kathleen triplája zárt (25-46).

Ausztrál irányítónk a szünet után is megállíthatatlan volt, és már a harmadik tripláját süllyesztette el, 17. pontját szerezve. A szintén igen agilis Amberrel ketten 31 pontot számláltak (24. perc 30-54). Sajnos a palánk alatt ezúttal halványabbak voltunk, igaz Jeca és Dodi is 4-4 faultnál jártak.

A különbség tükrében Székely Norbert levette kulcsembereit a pályáról, amire szükség is volt a bajnoki döntõ gyilkos menetrendjének ismeretében. A játék képe ezzel együtt kiegyensúlyozottabb lett, de a magabiztos gyõzelmünk nem forgott veszélyben.

A soproni szurkolótábor boldogan éltette csapatunkat, mely hétfõn 18 órakor, hazai pályán megkezdi menetelését a bajnoki döntõben!

Székely Norbert: Az elsõ félidõ jó védekezése megalapozta azt, hogy úgy tudjunk rotálni a szünet után, ahogy azt szerettük volna.

SEAT FOTON Gyõr – MKB-EUROLEASING SOPRON 54-76 (7-22, 18-24, 14-16, 15-14)

Gyõr, 300 nézõ

SEAT FOTON Gyõr: Borovickova 4/3, Kovács 9, Vida 13, Imbergerova 5/3, Radunovic 14 Cs.: Keller 4, Izsák 4, Antolovics 1, Süle –

MKB-EUROLEASING SOPRON: Macleod 17/9, Honti 7/3, Holt 14/6, Milovanovic 6, Horti 12 Cs.: Krivacevic 4, Eördögh 7/3, Horváth Zs. 3/3, Hadarics -, Semsei 3/3, Horváth L. -, Vágvölgyi 3/3

Statisztika

2-pontos dobószázalék: 19/47 40% ill. 11/24 46%

3-pontos dobószázalék: 2/12 17% ill. 10/19 53%

Büntetõ dobószázalék: 10/16 62% ill. 24/25 96%

Lepattanó: 22 ill. 31 (Milovanovic 6)

Gólpassz: 9 (Borovickova 3) ill. 15 (Honti 7)

Szerzett labda: 8 ill. 4

Eladott labda: 9 ill. 14

Személyi hiba: 21 ill. 22

wb-sopron.com

3517 / 1379 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.