Az elsõ lépést megtettük!

A bajnoki döntõ elsõ mérkõzésén csapatunk magabiztos játékkal szerezte meg a vezetést. Folytatás szerdán, 16.30 órakor, Szegeden. Bosszantón indult a napja néhány játékosunknak! A WADA embereinek sikerült a bajnoki döntõ elsõ összecsapásának délelõttjére szervezni soros doppingellenõrzésüket. Kathleen Macleod hamar túltette magát a vizsgálaton, Horti Dóra azonban, a mérkõzés helyett másra volt kénytelen koncentrálni.

Több mint két órát töltött együtt az ellenõrökkel, közben majd 4 liter vizet elfogyasztva. Végül 13 óra tájékán õ is megkönnyebbülve távozhatott.

Sportszerû hangulatban, Fürész Emõke triplájával indult útjára a bajnoki döntõ, mely viszonylag sok találattal indult. Elõször a 4. percben vezettünk, amikor Amber tett vissza egy lecsorgó labdát (9-8). Már a labdafelhozatalnál igyekeztünk zavarni a szegedi támadásokat, ugyanakkor a lepattanóknál ma is sokszor elaludtunk. A negyed közepén stabilizáltuk védekezésünket, és sorozatban elért 6 pontunkkal megugrottunk. Donkó Orsolya kikérte elsõ idejét (7. perc 17-12). Zherzherunova büntetõje törte meg a szegedi kosárcsendet a 8. perc közepén (17-13). Innen már csak egy kosarat juttattak célba a vendégek, így a negyed végére 8 pontosra nõtt az elõnyünk (23-15).

Németh Betty bújt be figyelmetlen védõink mellett, megszerezve elsõ pontjait a mérkõzés során. Maslowski is betalált, így pillanatok alatt újra a nyakunkra tapadt ellenfelünk (11. perc 23-20). A 13. percben Németh Betty maradt egyedül Horti Dórával a palánk alatt, melynek személyi hiba lett a vége. Ez már a harmadik faultja volt a vendégek irányítójának, aki így a kispadra kényszerült (14. perc 29-22). Távollétében zónára váltott a Szeged. A 15. percben, több rossz megoldásunk eredményeképpen újra 3 pontra csökkent a különbség (29-26). Maslowski nagyon élt a pályán, egyszerûen nem tudtuk tartani. Zherzherunova középtávolija pedig Székely Norbertet késztette idõkérésre (16. perc 31-30). Ezúttal mi álltunk be zónára. A terv bevált, viszont támadásban a legjobb helyzeteket is elpuskáztuk (18. perc 35-30). A szünet elõtt azért csak megdobtuk magunkat, két számjegyûre növelve elõnyünket (40-30).

Dodi küzdött meg keményen a második játékrész elsõ kosaráért. Jeca kapott több, mint véleményes faultot a 22. percben, mely a 3. hibája volt centerünknek. Amber továbbra is remekül játszott, látványos pontjaival 16-ra nõtt a két csapat közti különbség (23. perc 46-30). Nem jutott levegõhöz a Szeged a feljavult védekezésünk mellett. Majdnem 4 percre volt szükségük az elsõ találatuk megszerzéséhez (24. perc 46-32). Elég nagy hõség uralkodott a csarnokban, mely megnehezítette az erõltetett menetben kosarazó játékosok dolgát. A fáradtság elsõ jelei már megmutatkoztak mindkét oldalon. A távolság tartósan beállt 14-16 pont közé (30. perc 58-44).

Kathleen távoli bombája jó elõjel volt a hajrára (31. perc 61-44). Sok hiba csúszott a támadásainkba, de nagy szívvel játszottunk, csúsztunk- másztunk a labdákért. A lelkes játékért hálás is volt közönségünk (35. perc 65-49). A 36. percben Edó lopott el egy labdát, majd begyalogolt egészen a gyûrûig. Donkó Orsolya idõkérése szakította meg rohanásunkat (36. perc 69-51). A 37. percben Semsei Barbi igyekezett csendben belépni a pályára, de hamar kiszúrták, miután magán hagyta sárga bemelegítõ trikóját. A 38. percben Horváth Lilla váltotta a hatalmas vastapssal helyet foglaló Amber Holtot, aki kimagasló teljesítményével rászolgált az ünneplésre. Edó dupláját kvöetõen már a 20 pontos különbségnek tapsolhatott a nagyérdemû, mely az utolsó perceket már állva ünnepelte végig (71-51).

Gyõzelmünkkel egy lépéssel közelebb kerültünk céljainkhoz! Folytatás szerdán, Szegeden.

Székely Norbert: “Küzdelmes mérkõzésen vagyunk túl! A Szeged taktikai változtatásaira csak hellyel-közzel reagáltunk megfelelõen. Köszönjük szurkolóink támogatását!”

MKB-EUROLEASING SOPRON – SZEVIÉP-Szeged 73-54 (23-15, 17-15, 18-14, 15-10)

Sopron, 1400 nézõ Jv.: Cziffra, Gyõrffy, Kapitány

MKB-EUROLEASING SOPRON: Macleod 12/6, Honti 8, Holt 21, Milovanovic 8, Horti 8 Cs.: Krivacevic 8, Eördögh 8, Horváth Zs. -, Hadarics -, Semsei -, Horváth L. –

SZEVIÉP-Szeged: Németh 8, Fürész 5/3, Szakács 4, Maslowski 18/3, Zherzherunova 10 Cs.: Vincze 4, Laczi 2, Russai 3/3, Pusztai –

Statisztikák:

Mezõny dobószázalék: 25/54 46% ill. 17/51 33%

3-pontos dobószázalék: 2/12 17% ill. 3/16 19%

Büntetõ dobószázalék: 21/22 95% ill. 17/20 85%

Lepattanó: 32 (Milovanovic 6) ill. 24 (Zherzherunova 9)

Gólpasz: 14 ill. 9

Szerzett labda: 11 ill. 5

Eladott labda: 19 ill. 9

Fault: 19 ill. 19

IBM: 115 (Holt 26) ill. 66 (Maslowski, Zherzhernova 17-17)

wb-sopron.com

2356 / 1051 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.