Kettős soproni siker Szegeden

A SMAFC-NYME női kosárlabdacsapatának tagjai április 26-án hosszú utazás után érkeztek meg Szegedre. A Városi Sportcsarnokban már a női bajnoki döntőre készülődtek, de a fiatalabbak és a legvérmesebb szurkolók azért a “B” csoportos rájátszásra is kíváncsiak voltak.

A Szeviép és az MKB közti összecsapást megelőzően 14 óra 30-tól az Universitas Szeged és a SMAFC-NYME csapatai léptek pályára. A mérkőzést 70:67-re a soproni egyetemisták nyerték.

Sok hibával indult a találkozó, de az ötödik percig még így is a SMAFC-os lányok vezettek. Aztán három perc “ámokfutás” következett. Eladott labdák tömkelege, védekezési hibák, és már 10 pont a Szegednek.

Úgy tűnt, hogy a második negyedben magukra találtak a kék-fehérek, már csak öt pont volt a különbség, amikor újra kísértette őket az első negyedbeli rövidzárlat. Már 19 pont volt a különbség a szegediek javára!

A harmadik negyed nehezen indul, aztán egyre jobban összeáll a soproniak védekezése, és támadásban a Dávid-Fejes-Farkas trió megkezdi a pontgyártást, így már csak 6 pont a különbség az utolsó negyed kezdetén.

A 35. percben már vezetnek is a kék-fehérek (55:57), de aztán Miri kipontozódik, Dávid megsérül – szerencsére csak átmenetileg szorul a kispadra -, és újra a hazaiaknál az előny.

Három perccel a vége előtt 63:57. Ekkor a soproniak alacsonyabb, mozgékonyabb szerkezetű ötöse lép pályára, és siker is koronázza aktivitásukat, egy 4:13-as szériával övék a győzelem. Óriási az öröm, hiszen a félidőben még úgy tűnt, elszálltak a remények, de végül megmaradt a veretlenségük a rájátszásban!

A SMAFC-os lányok mérkőzését követően újabb Szeged – Sopron derbi, és újabb soproni győzelem, amely a bajnoki címet jelenti az MKB-Euroleasing számára.

NB I/B csoportos női play-off mérkőzés:
Universitas Szeged – SMAFC-NYME 67:70 (20:10, 17:11, 14:24, 16:25)
Szeged: Lengyel 11/3, Kováts 16, Tóth 4, Kmézic 11/3, Túri 3. Cs.: Pékó 22/3, Pusztai, Vér.
SMAFC: Dávid 19/9, Klemencsics 3, Farkas 18, Kerékgyártó 6, Zottl 2. Cs.: Fejes 13/9, Horváth 5/3, Katona 3, Takáts 1, Hanzséros, Kisréti, Szarka.

Kettős soproni siker Szegeden

3977 / 1428 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.