Magabiztos tarjáni siker a győzelem napján

Pontosan hatvan esztendővel ezelőtt, az 1948–49-es idényben szerepelt először és mindmáig utoljára salgótarjáni férfi kosárlabdacsapat a sportág élvonalában.

A sors, no meg a már sokszor elátkozott versenykiírás igazságtalansága, hogy az újoncként remekül menetelő Wamsler SE biztosan nem ünnepelheti saját közönsége előtt esetleges bajnoki címét, hiszen az országos szövetség „szakemberei” meglehetős hozzá nem értésről tanúbizonyságot téve a két győzelemig tartó finálé mindent eldöntő harmadik mérkőzését – amelyre persze csak abban az esetben lehet szükség, ha Salgótarjánban és Sopronban egyaránt hazai siker születik – semleges helyszínre írták ki.

Bár a pontvadászatot lebonyolító férfi- liga egy, a csapatok többségének jóváhagyásával született határozatával a rájátszás megkezdése előtt felülírta a szabályzat fent említett pontját, a módosítás miatt hátrányos helyzetbe kerülő soproniak vétójának köszönhetően végül mégis az eredeti felállás maradt érvényben.

Idén tehát utoljára szerepelt hazai pályán a szakmai stábját a Kassa női együttesének vezetőedzőjeként a napokban egy szlovák bajnoki aranyérmet már besöprő Stefan Svitekkel megerősítő tarjáni legénység, nem meglepő hát, hogy kiemelt figyelem kísérte a mieink SMAFC elleni döntős párharcának „győzelem napi” – 64 évvel ezelőtt május 9-én ért véget Európában a második világháború – nyitó felvonását.

Melynek első vastapsát Székyné dr. Sztrémi Melinda kezdő feldobása aratta, s a mintegy másfél ezres publikum jókedvét csak tovább fokozta, hogy a (polgár)mesteri felvezetést követően valóságos álomrajtot vett az első három támadását egyaránt könnyű ziccerekkel befejező, s pillanatok alatt hat ponttal meglépő hazai alakulat.

Nem csoda, hogy az alapszakaszban ugyancsak saját csoportjának élén záró, a rájátszás korábbi szakaszában pedig a Jászberényt és a Nagykanizsát búcsúztató SMAFC sok nagy csatát megélt szakvezetője, Vetési Imre kevesebb, mint egy perc elteltével máris magához rendelte zavartan tébláboló tanítványait. Akik közül leginkább Pojbics Szabolcs vette a veterán trénertől érkező adást: a rutinos hátvéd gyors egymásutánban betermelt két triplájával és egy középtávoli tempójával az első negyed derekára a vendégek minimalizálták hátrányukat.

A folytatásban azonban az exsoproni Vavra András vezetésével ismét szigorítottak védekezésükön a vendéglátók, s a rivális újabb megtorpanását kihasználva a társak kiszolgálásában is élenjáró Sebők, valamint a kellemetlen bordasérülését látszólag teljesen kiheverő Hartvich találataival nem sokkal a kisszünet előtt 26–16-ra alakították az állást. Az ekkortájt különösen sokat bakizó egyetemisták elsősorban a két hárompontosával egy 10–2-es vendégrohamnak utat nyitó Balogh Gergelynek rebeghettek hálát, hogy nem dőlt el idejekorán a találkozó, hiába zárkóztak fel azonban a második etap elejére ismét egyetlen kosárnyi távolságba, a nyugat-magyarországiak játékában továbbra sem igazán volt érezhető a fordításhoz szükséges plusz.

Csapat- és egyéni teljesítmények, valamint motiváció tekintetében a mieink egyaránt riválisuk fölé kerekedtek, s a palánkot nagy elánnal ostromló Gorszkij és Vavra, az ördöngös Sebők, valamint a nyugodt erőt megtestesítő Hartvich „páratlan” (vagyis többnyire egy, illetve három pontot érő) góljai szép lassan ismét két számjegyű különbséget eredményeztek. A félidő hajrájában azért a dunántúliak is megrázták magukat, s Pojbics, Gombás, valamint Vesztergom révén a nagyszünetre ismét közelebb lopóztak az első húsz percben hét távoli kosarat beszedő tarjániakhoz (53–47).

A térfélcserét követően egyértelműen a palánkok alá helyeződött át a küzdelem súlypontja, a nagyok játékába csupán hébe-hóba kotyogtak bele a mezőnyemberek. Amíg azonban a Veszprém elleni párharchoz képest ezúttal picit visszafogottabb Wehner, illetve Pojbics hárompontosai gyakorlatilag kioltották egymást, addig a „fő hadszíntéren” a Hartvich–Vavra duó elsöprő fölénybe került a jóval nehézkesebbnek tűnő, s a személyi hibákat is szaporán gyűjtögető Csaplár-Nagy Arnold–Vesztergom kettőssel szemben.

Az ismét nagyszerű hangulatot varázsoló publikumot olykor kimondottan látványos megoldásokkal szórakoztató tarjáni centerpáros nem kevesebb, mint tizennyolc egységgel részesedett csapata harmadik negyedbeli huszonhármas összeterméséből, döntően hozzájárva ahhoz, hogy a záró periódus elejére stabilan tíz pont fölött állandósult a felek közötti távolság. Ráadásul a folytatásban Kiss Károly, Sebők és Gorszkij személyében erősítést is kaptak a kimagasló teljesítményt nyújtó hazai középjátékosok, így hiába kezdtek mindent egy lapra feltéve huszáros hajrába a soproniak, Derdákék négy remekbe szabott triplájuk dacára sem tudtak már egyszer sem nyolc pontnál közelebb férkőzni a végjátékban is higgadtan kosárlabdázó vendéglátókhoz.

Sőt, a finisben a mezőny két legeredményesebb tagjának, Hartvich Tamásnak és Pojbics Szabolcsnak a gólpárbaja ugyancsak a hazai sikerével zárult, így végül tizenkét pontos különbséggel született meg a tucatsikernek még véletlenül sem nevezhető tarjáni diadal. A szép számú és igen lelkes közönség a lefújás után méltán ünnepelte percekig felállva a végig előnyben játszó Wamsler SE együttesét, amely magabiztos sikerével mindössze egyetlen győzelemnyi távolságba került attól, hogy több mint fél évszázad elteltével ismét élvonalbeli kosárlabdacsapattal ajándékozza meg Salgótarjánt. A finálé első felvonásán látott elszánt és roppant tudatos játékkal, illetve javuló védekezéssel a mieinknek esélyük lehet arra, hogy már a pénteki, soproni visszavágón lezárják a két győztes mérkőzésig tartó párharcot – amihez persze a saját pályájukon az idei szezonban még veretlen egyetemistáknak is lesz egy-két szavuk…

Dániel Tamás: – Kívülről biztos viszonylag simának tűnhetett ez a mérkőzés, de higgyék el, nagyon megdolgozott a csapat a sikerért. Rendkívül fontos momentum volt, hogy úgy tudtunk kezdeni, hogy a Sopronnak már az első percben időt kellett kérnie. Már ott megtörtük kicsit a hitüket, de a győzelmet a koncentrált, néhol látványos játékunk hozta meg. Egy null ide, természetesen nyerni megyünk Sopronba is.

Vetési Imre: – Gratulálok a nagyon összeszedetten játszó salgótarjáni csapatnak, amely hibáinkat rendre kosarakkal büntette. Elismerésem a szurkolóseregnek is, véleményem szerint egy kifejezetten jó mérkőzést láthatott a közönség.

Wamsler SE-Salgótarján – Soproni MAFC-NYME 98–86 (26–22, 27–25, 23–18, 22–21)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 1500 néző, vezette: Bognár T., Jakab L.
Wamsler SE-Salgótarján: SEBŐK 16/6, Wehner 11/3, GORSZKIJ 16/3, HARTVICH 27/3, VAVRA 21/6. Csere: Kolarics 3/3, Kiss K. 4, Szabó Z. Vezetőedző: Dániel Tamás. Edző: Borisz Maljkovics, Stefan Svitek.
Soproni MAFC-NYME: Bausz 2, POJBICS 28/18, Balogh G. 10/6, GOMBÁS 14/6, Csaplár-Nagy A. 10. Csere: Vesztergom 8, Derdák 8/6, Karácsonyi Zs. 6, Kovács B. Vezetőedző: Vetési Imre.
Az eredmény alakulása: 1. perc: 6–0, 5. perc: 15–12, 8. perc: 25–16, 13. perc: 33–28, 18. perc: 47–37, 24. perc: 60–51, 28. perc: 72–58, 34. perc: 83–70, 38. perc: 90–82. Kipontozódott: Balogh G. (40.).

nport.hu

6233 / 1878 látogató

kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.