Sopron.info.hu

Sopron: Héger József reméli, befogadja a város az FC Alpokalját

  2009 jún 21 / #lapszemle

Győrből Sopronba költözött az egykori Dunaújváros: Héger István üzletember és befektetői csoportja – a magyar futballban nem épp ritkaságnak számító módon – már a harmadik városban próbál csapatot építeni.


Félpályás útlezárás lesz a Virágvölgyi körforgalomnál

  2009 jún 19 / #helyi

2009. június 20-21-én (szombaton és vasárnap) aszfaltozza a kivitelező az épülő Virágvölgyi körforgalom útfelületét, azért az érintett területen félpályás útlezárás mellett közlekedhetnek csak a gépjárművek.


Volt ajánló – Kraak and Smaak

  2009 jún 18 / #Volt Fesztivál 2009

Heineken, Van Gogh, Kraak and Smaak. A három legismertebb dolog ami Hollandiából származik. Ebben a sorrendben. Kisebb túlzással. Az elmúlt három év ugyanis, egy hihetetlennek tűnő utazás volt ennek az együttesnek.


sÖrdögi helyzet

  2009 jún 18 / #sport

Utánajártunk, hogy alakul a Soproni sÖrdögök következő évi kerete.


Forgalomkorlátozás

  2009 jún 17 / #helyi

Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a Soproni Ünnepi Hetek 2009-es rendezvénysorozata felvonulással indul, melynek útvonala a következő: