Lazic visszatért Sopronba

Alaposan megerősödhet Sopron NB III-as labdarúgócsapata, az SVSE-GYSEV. A lila-fehérek már leigazoltak egy volt élvonalbeli futballistát, egy másikkal pedig ma egyezhetnek meg.

Kilencedik helyen végzett az elmúlt bajnokságban a Soproni VSE a harmadosztály Bakony-csoportjában, az utolsó fordulóban nyolc gólt lőtt a Végh Tibor által irányított gárda a már kieső Vépnek. A szakvezető meg is jegyezte nyilatkozatában, reméli, a „város elhiszi”, hogy érdemes a csapatot támogatni.

Nos, úgy fest, a tréner nem üzent hiába, alaposan megerősödhet a lila-fehér együttes, s megkezdheti a felkapaszkodást a harmadik vonalból.

A soproniaknak egyébként lett volna már idén is NB II-es csapatuk, ám nem kértek a Győrből Sopronba költözni szándékozó korábbi DAC csapatából.

Inkább az SVSE megerősítése mellett döntöttek, s leigazolták a városban 2005-ben Magyar Kupát nyert szerb Bojan Lazicot. A 35 éves középpályást egy honfitársa, a védő Mico Szmiljanic követheti, vele ma állapodhatnak meg a klub vezetői – árulta el Jabronka Béla, a klub szakosztályvezetője. A tervek szerint rajtuk kívül még egy „nagy név” érkezett volna Sopronba, a kapus Rabóczki Balázzsal azonban nem sikerült megegyezni.

Lazic mellett Jablonkai, Török és Bagó érkezett, három futballista felkerült az ifjúságiaktól, viszont Legoza – a gólerős játékos a ZTE B együttesét választotta –, Párkányi, Homor, Vörös és Kelemen távozott. Az SVSE hazai találkozóit villanyfényben a Káposztás utcában rendezi
sopronivse.hu

2714 / 1149 látogató

Lazic visszatért Sopronba” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.