Bajnai elmegy a Páneurópai Piknikre

Bajnai Gordon miniszterelnök augusztus 19-én ellátogat a Sopronban tartandó Páneurópai Piknikre – tájékoztatta Budai Bernadett kormányszóvivő pénteken az MTI-t.

Budai Bernadett hangsúlyozta: a kormányfő teljes mértékben tiszteletben tartja a program civil jellegét.

A jövő szerdán tartandó rendezvény délutánján Bajnai Gordon kétoldalú munkamegbeszélést folytat Angela Merkel német kancellárral; az esti koncerten a miniszterelnök pedig magánemberként vesz részt a kancellárasszony és Sólyom László köztársasági elnök társaságában – közölte a kormányszóvivő.

Hozzátette, hogy a találkozó előkészítése a “szokásos” rendben folyik a miniszterelnöki stáb, a német diplomácia, és a helyi rendező közreműködésével.

A Magyar Nemzet pénteki számában az jelent meg, hogy a megemlékezés szervezői az ünnepségektől kifejezetten távol szeretnék tartani az aktuálpolitikát, ezért kifejezésre juttatták: “nem kívánják hivatalos meghívottként üdvözölni Bajnai Gordont”.

A lap annak a véleménynek is hangot adott, hogy a kormányfő igyekezete nem az eseménynek szól, hiszen akkor már korábban is jelezhette volna részvételi szándékát. “Az egy hét múlva rendezendő esemény azok után lett fontos a kormánynak, hogy kiderült: elfogadta a szervezők meghívását Angela Merkel, aki hangsúlyozottan magánemberként teszi tiszteletét a nyugati határszélen” – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

hirextra.hu

4042 / 1395 látogató

Bajnai elmegy a Páneurópai Piknikre” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.