Motivált játék, precíz védõmunka!

Legutóbbi találkozásunkkal ellentétben ezúttal nem bíztuk a szerencsére a dolgot, és már az elsõ negyedben eldöntöttük a Szolnok elleni mérkõzés sorsát.

A sorsolás az elsõ fordulóban Szolnokra szólította csapatunkat, ahol rendre érdekes, változatos mérkõzést vívunk a hazaiakkal. Ezúttal a még hazájában tartózkodó Amber Holt, és a sérült Maja Miljkovic nélkül álltunk fel, de bíztunk benne, hogy nélkülük is jól kezdjük a bajnokságot.

A szezon elsõ pontját nálunk Horti Dóra, ellenfelünknél Rubold Eszter szerezte. Utóbbi a tripla vonal mögül talált be, így egy pillanatra szolnoki vezetésnek tapsolhattak a hazai fanatikusok. Elõbb Edó, majd Jeca is feliratkozott a pontszerzõk közé, és egy 8-0-s rohammal megugrottunk (3. perc 3-10).

Elég volt azonban pár hiba, és a negyed közepén, Rubold újabb távolijával már utol is ért minket a Szolnok (10-10). A fiatalokat megszégyenítõ lendülettel kosarazó Eördögh Edit pontjaival újra magunkhoz ragadtuk a gyeplõt (7. perc 12-17).

Dodi is egyeduralkodónak bizonyult a palánkok alatt, a 8. percben már 8. pontjánál járt (12-21). Az elsõ negyed vége elõtt Varga Zsófia is megszerezte elsõ bajnoki pontjait csapatunk színeiben, melyet a következõ támadás során meg is duplázott.

Rengeteg pontot hozott ez a felvonás, mely a nézõket kevésbé, ám a védekezésbeli pontatlanságok miatt bosszankodó edzõket annál inkább zavarhatta (14-27). Igaz, ezen a téren a 4. perctõl fogva már jóval hatékonyabbak voltunk.

A hazai csapat a folytatásban sem tudta tartani velünk a tempót, így a 14. percre már 20 pontra nõtt a különbség a felek között (18-38). A hazaiak rossz sorozatát Hegedûs Rita büntetõi törték meg a 18. percben (20-44).

Rubold Eszter is újra elõhúzta tripla-dobó kezét, mely rövid idõ alatt kétszer is villant (19. perc 26-46). A félidei eredményt Jeca büntetõi állították be (26-48).

A szünet után is tisztán, szépen védekeztünk, miközben lépésrõl lépésre növeltük a távolságot. A 24. percben már kétszer annyi pontot jegyeztünk, mint vendéglátóink (30-60). A 26. percben Németh Alma is pályára került, akinek ez volt a debütálása felnõtt csapatunk színeiben.

Pár pillanat múlva pedig már elsõ pontjait is megszerezte (30-66)! A 28. percben idõt kértünk, de csak azért, hogy megbeszéljünk egy figurát, melyet Kata, aki csak erre a támadásra tért vissza a pályára, ponttal fejezett be (32-74).

A záró negyedben Németh Alma után másik ifjoncunk, Licskai Zsófia is bemutatkozhatott az élvonalban. Székely Norbert szokásához híven ezúttal is körbe rotálta a csapatot, mindenkinek megfelelõ lehetõséget nyújtva a játékra.

Szerdán, a szezonnyitó keretében ismét a Szolnok lesz az ellenfelünk. A belépés ingyenes, minden érdeklõdõt szeretettel várunk. A találkozó elõtt utánpótlás csapataink bemutatóját tekinthetik meg.

Székely Norbert: “Határozottan és motiváltan játszottunk, mely – az elsõ negyedet leszámítva – különösen a védekezésünkben mutatkozott meg. Örülök, hogy mindez pontos támadójátékkal párosult.”

Szolnoki NKK – MKB-EUROLEASING SOPRON 38-87 (14-27, 12-21, 8-31, 4-8)

Szolnok, 100 nézõ Jv.: Földházi , Király

Szolnoki NKK: Darida -, Kántor 8, Rubold 14/12, Serbán 4, Hegedûs 8 Cs.: Zele 2, Kalmár-Nagy 2, Farkasinszki -, Tajkov -, Kovács –

MKB-EUROLEASING SOPRON: Semsei 13/3, Honti 8, Eördögh 16, Milovanovic 13/3, Horti 14 Cs.: Krivacevic 11, Varga Zs. 8, Hadarics -, Németh 6, Licskai –

Statisztika

2-pontos dobószázalék: 10/27 37% ill. 33/66 50%

3-pontos dobószázalék: 4/18 22% ill. 2/3 67%

Büntetõ dobószázalék: 6/10 60% ill. 17/21 81%

Lepattanó: 18 (Farkasinszki, Serbán, Darida 4-4) ill. 36 (Horti, Honti , Krivacevic 7-7)

Gólpassz: 9 (Darida 5) ill. 8 (Honti 3)

Szerzett labda: 5 ill. 15 (Eördögh 3)

Eladott labda: 19 ill. 8

Falt: 21 ill. 14


További eredmények


Szombat

Ceglédi EKK-BSE 55-84

BEAC-Újbuda – SEAT Lami-Véd Gyõr 51-81

Vasárnap

Atomerõmû KSC Szekszárd – MiZo-Pécs 2010 67-141

Vasas-Csata – SZEVIÉP-Szeged 47-74

Bajai NKK – ZTE NKK 47-80

wb-sopron.com

1903 / 868 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.