Hősies harcban megőrzött hazai veretlenség

A nyugati rangadó elején fej-fej mellett haladtak a felek, oly módon, hogy mi vezettünk,a Falco pedig egyenlített. Az első 6 hazai pontot testvéries, 2-2-2-es megosztásban a három légiós szerezte. A vendégeknél is egy légiós, Kazlauskas villogott, az ő remek egyéni teljesítménye révén a negyed közepén fordított a Falco, a litván erőcsatár csapata első 12 pontjából 10-et “vállalt”.
Lüktetett, fordulatos volt a rangadó, hol az egyik, hol a másik csapatnál volt az előny, majd Matt Knight ráesett a könyökére, kórházba kellett vinni centerünket.

A negyed végén a hazaiaktól Molnár majd Richardson dobott triplát, Keresztes pedig zsákolt. Szombathelyi részről Kálmán villant, majd Borszéki dobott triplát, a szakasz 2 pontos soproni vezetéssel zárult.

Folytatódott az üldözőverseny, a vendégeknél Horváth villogott, ám a fiúk a cserejátékosok, Halmai és Pojbics pontjaival tartották minimális előnyüket, amely a szombathelyi nevelésű Szabó Zsolt triplájával 5 pontra nőtt.

A negyed közepe egyértelműen a miénk volt, Pojbics hármasával közel 10-re hízott a különbség, majd Richardson betörés utáni kosarával túljutott e lélektani határon az SKC.

Ezt a 10 körüli előnyét a szünetig Brooks vezérletével tartotta a Sopron.
A vendégek érthetően Horváth Zoltán megjátszást érőltették a palánk alatt, hiszen Matt nem játszott, Rafi pedig 4 hibával állt. Brooks-t viszont képelenek voltak tartani a vendégek, csapatkapitánya révén növelni tudta előnyét a Sopron. A 24. percben már 58-42-re vezetettünk,a negyed közepén pedig Horváth Zoltán is megkapta 4. hibáját.

A csarnokban mindenki Matthew miatt izgult, milyen mértékű a sérülése? Az nagyjából átszott, hogy a mai mérkőzésen már nem tér vissza,  de …..

Ekkor azonban Kazlauskas 4 pontos akciója – tripla, plusz büntető – nagy lökést adott a vendégcsapatnak, amely 10 ponton belülre került. Molnár dobott hármast ebben a kritikus helyzetben hazai részről.

A negyed második fele egyértelműen a létszám tekintetében jobban álló Falco csapatáé volt, amely Horváth és az új szerzemény, Jones ügyes megmozdulásai révén egy 9-0-s rohamot bemutatva 3 pontra jött föl fáradni látszó csapatunkkal szemben. E kiélezett szituációban előbb Richardson majd Szabó révén újított a Sopron, a Falco pedig a Kazlauskas-Jones duó eredményes játékával tapadt a hazaiakra.

A negyed végén, mivel a nagy akarásban hat játékosunk is felment a pályára, technikait ítéltek a bírák ellenünk. A Falco Kálmán büntetőivel,majd Kazlauskas kosarával a negyed utolsó pillanatában fordított.

A záró szakasz elején Keresztes zsákolásával visszaszereztük a vezetést. Nem sokáig, Borszéki triplája után 2-vel vezettek a vendégek. Szinte akciónként változtott a vezető kiléte, Brooks hármasa ismét az SKC-t juttatta vezetéshez. Hihetetlen izgalmak közepette fej-fej mellett haladtak a felek.A negyed közepén a Falco járt előrébb, de a Bandi és Rafi pontjaival tapadtunk a vendég együttesre.

Aztán David és Donta remek megmozdulásaival 7 ponttal elléptünk. A szívós szombathelyiek újabb rohamot indítottak a hosszabb pihenő után visszatérő Morris vezetésével. Az utolsó 2 percre döntetlennel fordultak a felek.

A legvégén a Falco addigi legjobbja, Kazlauskas kihagyott egy büntetőt, majd eladott egy labdát. Nálunk a végjátékban parádézó Donta keze nem remegett, négy bünetőt is bedobott a végén, s ez elég volt a bravúros sikerhez,amelyet úgy harcoltak kia fiúk, hogy első centerüket szinte végig nélkülözni voltak kénytelenek.

Meszlényi Róbert:
“Bravúros tettet hajtottak végre a srácok. Azok után, hogy centerünket elveszítettük, a többiek gladiátorokká léptek elő, s a Falco játékosai is óriásit harcoltak. Szédületes hangulatban igazi kosárlabda-ünnep volt, s ami a legfontosabb, megőriztük a hazai veretlenségünket úgy, hogy mindenki mindent kiadott magából. Gratulálok játékosaimnak, igazi férfimunka volt!”

Soproni KC – Falco KC Szova 97-95 (24-22, 23-16, 24-34, 26-23)
Sopron 2200 néző (új MKB csúcs!)
Sopron: RICHARDSON 30/6, BROOKS 23/3, MOLNÁR A. 12/6, Szabó 6/6, Knight 6. Cs: Keresztes 8, Halmai 2, Gombás 2, Pojbics 8/6. ,
Falco:Kálmán 11, Morris 7/3, Wilson 10, KAZLAUSKAS 26/15, HORVÁTH Z. 24/3 Cs: Borszéki 6/6, Jones 11/3, Pankár,

sakc.hu

17661 / 2908 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.