Diadalért Dombóvárra
Csapatunkból hét közben többen is kihagytak edzéseket, de a hét második felére úgy tűnik, mindenki – ha nem is teljesen, de – rendbe jött, a csütörtöki videózás után, már a teljes keretnek tartotta meg az edzést Meszlényi Róbert
Téli-Tavaszi Hangversenybérlet
A Téli-Tavaszi Hangversenybérlet első koncertjét tartják 22-én, vasárnap 18 órától a Liszt-központban. A VIVA iL DIalogo – Muzsika és szó Itália földjéről című zenei eseményen a Capella Svaria, valamint a Kórus Spontánusz Vivaldi művekből ad hangversenyt. Vezényel, és a műsort ismerteti: Kocsis-Holper Zoltán.
Napnyugati utazás
Magyar szemmel a nagyvilágban címmel indított 10 részes előadássorozatot Pap Gábor művészettörténész a Gyermek- és Ifjúsági Központban. 23-án, hétfőn a sorozat második részét hallgathatják végig az érdeklődők. Az aktuális előadás címe: Napnyugati utazás – Tisztelgés „Mathis, a festő” életműve előtt. Kezdési időpont: 18 óra.
Kelet Fénye Fesztivál
Hagyományteremtő szándékkal 21-én, szombaton, és 22-én, vasárnap első alkalommal rendezik meg a Kelet Fénye Fesztivált a GYIK-ban. A kétnapos rendezvénysorozaton kiállítással, mesés, keleti játszóházzal, előadásokkal, valamint zenés meditációkkal várják a téma iránt érdeklődőket.
Életre szóló élmény
Este nyolckor érkeztünk az étterembe, a földszinten fogadtak minket, ahonnan aztán az első emeleti étterembe, a helyünkhöz kísértek minket. Szép nagy körasztalt kaptunk négy személyre, és természetesen a vendégszakács menüjét választottuk, borajánlattal.