Az újabb bravúr reményében

Vasárnap Pécsre utazik, s a PVSK Pannonpower ellen lép pályára csapatunk, a Soproni KC. Együttesünk szeretne a Falco hazai pályán történt legyőzése után idegenben is egy bravúrt bemutatni

A kulcskérdés ebben az lehet, játszik, játszhat-e Matt Knight, a szombathelyiek elleni találkozó elején a könyökére zuhanó, s mentő által kórházba szállított centerünk. Erről kérdeztük először edzőnket, Meszlényi Róbertet, de szombaton dél tájban még ő sem tudott biztosat mondani:

“A hét közepétől már könnyített jelleggel edzett Matt Knight, de, hogy játszhat-e Pécsett, az valószínűleg csak majd a helyszínen derül ki.”

Érdekes holnapi riválisunk hazai mérlege: megverték a Debrecent és az Albacomp csapatát, ám alulmaradtak a Kecskeméttel, a ZTE-vel, s ami nyilván igen fájó lehet a korábbi edzőnk, Kmézics Zorán vezette pécsieknek, a Kaposvárral szemben.

“Tény, hogy már meg-megbotlottak a pécsiek a saját pályájukon. Azt gondolom, jó játékkal nekünk is lehet keresnivalónk a pécsi csarnokban. De ehhez valóban 40 percen át folyamatosan egyenletesen jól kell játszani, nem lehet úgy mint legutóbbi idegenbeli fellépésünkön, Dombóváron, hogy csak szünet után kezdünk el kosárlabdázni. Ami az önbizalmat illeti, annak csak jót tehet, hogy gyakorlatilag Matt nélkül is sikerült kétvállra fektetnünk itthon a Falco együttesét, nagy közönségsikert aratva.”

Az ellenféllel kapcsolatban Meszlényi Róbert új hírrel is szolgált:

“A pécsiek állományukat tekintve erős középcsapat, jó légiósokkal. Úgy tudom, a héten újabb külföldi kosarast igazoltak, a korábban már Kaposvárott szereplő irányító horvát Matija Ceskovic személyében. Ebből a szempontból ellenfelünk, ha úgy tetszik, a bőség zavarával küzd, de ez legyen a pécsiek problémája. Elemeztük a játékukat, megpróbáltunk belőlük alaposan felkészülni.

Azért fontos hogy a magyarokra is odafigyeljünk, gondolok itt elsősorban a két ritinos játékosra, Lakatosra és Cziglerre, de nem szabad azt sem engedni, hogy a fiatalok, Ruják, Hosszú és Eilingsfeld villogjanak.”

Annyit még hadd tegyünk hozzá: két játékosunk számára különleges lesz a pécsi meccs: Keresztes “Rafi” szülővárosában szerepel, Donta Richardson pedig már nagyon várta, hogy első magyarországi állomáshelyén lépjen pályára. Holnap ez megadódik a Falco elleni csata hősének, aki annak idején, öt szezonnal ezelőtt pécsi színekben pattogtatott, bár akkori játékostársai közül valószínűleg már senkit nem talál a holnapi riválisnál.

sakc.hu

11640 / 2418 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.