Tíz mérkőzés, tíz győzelem

Legszebb álmaik váltak valóra azoknak, akik hittek Palkovits Tamás edzőben és a SMAFC-NYME NB I/B-s női kosárlabdacsapatában, hiszen a lányok igazi karácsonyi ajándékkal lepték meg az egyesület vezetőit, szurkolóikat és szponzoraikat: tíz mérkőzésből tíz győzelmet arattak, s így veretlenek maradtak a 2009/2010-es bajnokság őszi idényében!

A kék-fehérben játszó együttes tagjai nem akármilyen bravúrt vittek véghez az elmúlt hónapokban: annál is inkább, hiszen csak nagyon ritkán tudott minden játékosuk az edző rendelkezésére állni. Így volt ez december 19-én,  szombaton is, a Kanizsai Vadmacskák elleni összecsapáson, amelyről Fejes Krisztina és István Linda tanulmányi-, Takáts Alexandra sport-, Hanzséros Mária munkahelyi elfoglaltság miatt hiányzott. Ám ez cseppet sem látszott a SMAFC-os lányok játékán, hiszen biztosan vezetve, 13 pontos előnnyel térhettek egy kis szusszanásra, az első tízperc eltelte után. A tizenharmadik percben, Csontos már a negyedik hárompontosát dobta, és bár a másik oldalon Fuisz Viki is megpróbálta hátára venni csapatát, Eszternek több társa akadt az első játékrészben, mint ellenfelének. A 23. percben 30 pont volt a kék-fehérek előnye, amikor két perc alatt 0:11-et csináltak Gábor Erzsébet tanítványai. Az időkérés hasznosnak bizonyult, mert rögtön utána 8:0-at produkáltak a soproni egyetemisták. A záró periódusban újra jól védekeztek a kék-fehérek, és így magabiztos sikert arattak, ami azt jelenti, hogy tíz győzelemmel, hibátlanul vezetik az amatőr első osztályú bajnokság nyugati csoportját!

SMAFC-NYME – Kanizsai Vadmacskák 82:40 (25:12, 18:7, 16:12, 23:9)

SMAFC: Dávid 6, Farkas 11/6, Csontos 20/12, Katona 6, Zottl 2. Cs.: Horváth 8, Tóth 8, Gusztafik 7, Radnóty 6, Klemencsics 4, Kerékgyártó 4, Kisréti.

Kanizsa: Hegyi 4/3, Olasz 5, Fuisz 18, Bencze 6, Jagarics 1. Cs.: Rajkai 2, Oros  2, Tarnai 2, Jurkó, Tarsoly.


14338 / 2727 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.