A vereség (73-75) ellenére vastaps

1. negyed

Matt dupla-David tripla, így, tehát szurkolóink legnagyobb örömére rmekül indítottuk az összecsapást. A folytatásban Kelley révén kiegyenlítetté tette a játékot az Olaj, ám a Sopronban rendre remekelő amerikai minden találatára volt válaszunk, hol Banditól, hol pedig Dontától.

A folytatásban Vesztergom Zsolti egy triplával jelezte, emlékszik régi “otthonára”, majd jó ideig a hatalmas roihanásban mindkét csapat játékosai több dobást elrontottak. P. J-t az első negyed hajrájában dobta harcba Meszlényi Robi, s a negyed végére maradt 6 pontos előny. (18-12)

2.negyed

A második szakasz úgy indult, hogy Fodor triplájával 3-ra jött föl a Szolnok, ám ezt követően P. J jelezte visszatértét Sopronba egy triplával, ami egy 11-0-s roham kezdetét jelentette. E rohanásban benne volt Szabó Szöszi” két szurkolóinkat az őrülte határáig “kergető” zsákolása. Pór Péter időkérésével ugyan megtörte a csapatunk lendületét, ám mivel remekül védekeztünk, jó ideig nem tudott hozzánk közelebb kerülni az Olaj. A félidő hajrájában aztán Alekszics triplája, majd Kelley duplája után 10 pont közelébe küzdötte fel magát a Szolnok. Ebben annak is része volt, hogy játékosaink több büntetőt is elhibáztak.

A vendégek a félidő hajrájában zónájukkal alaposan megzavarták csapatunkat, s elsősorban Kelley eredményessége révén 6 pontra felzárkóztak. A csattanó azonban Dontáé volt, aki egészen zseniális egyéni akció végén egy lábról felugorva, vagy 10 méterről dobott triplát, így a szünetben 40-31-re vezettünk.

3. negyed

Rice hárompontos kosarára Matt hárompontos akcióval felelt, majd elléptünk 13-mal, miutám austrrál centerünk zsákolt is egyet. Közben Barro összeszedte 4. hibáját. Kelley és Vesztergom azonban bevágott egy-egy triplát, miközben sajnos támadásban túlpörögtek, kapkoni kezdtek a srácok. Feljött wgy 10-0-sszériával 3-ra a vendégcsapat,érthető volt Robi időkérése.

Brooks bravúros, betörés után szerzett kosarával lépett előre csapatunk, de a magára találó Rice elkezdte szórni a triplákat, s egy pontra felhozta a Szolnokot. Sőt a negyed végén támadásban elbizonytalanodó csapatunk ellen fordítottak a vendégek (51-52)

4. negyed

A záró szakasz is Rice két triplájával indult, 7 pontos hátányba kerültünk, jött az újabb időkérés. Szurkolótáborunk pedig próbált új erőt, új impuluzust adni a fiúknak. Molnár Bandi mindenesetre egy kosár plusz büntetős akcióval azért “lopta” a távolságot.Ekkor ő lépett elő, a következő támadásunkat hármassal fejezte be, míg Rice-nak ekkor kijöttek a labdái, sőt “homályt” is dobott. Molnár Bandi állt csapatunk élére egy kosár plusz büntetős akcióval, majd egy triplával.

Vezetésével 8-0-s rohamot mutattunk be,nálunk volt az előny, s Pór Péter kért időt. A hihetetlen izgalmas végjátékban szinte akciónként változott a vezető csapat kiléte. Tőlünk Szöszi,majd Dontdobott triplát, a vendégektő ismét Rice villant,majd Alekszics és Grebenár talált be közelről.

A végén támadásban a Szolnok volt pontosabb, volt egy támadó fault gyanús szituáció, amely akció végén Barro zsákolt, s lett ezzel 4 pont a vendégeknek 21 másodperccel a vége előtt. Az ezt követő büntetőpárbajban az Olaj, Alekszics vezetésével 2 pontot megtartott előnyéből, s nyert. A lefújás után, a vereség ellenére vastaps fogadta fiainkat, akik a B-középhez mentek megköszönni a buzdítást.

A végeredmény: 73-75

Meszlényi Róbert: – Nem tudtuk megismételni a Kcskemét elleni játékunkat. Hiányoztak az extra teljesítmények, a kritikus helyzeteket pedig csapatjáték helyett egyénileg próbáltuk megoldani, a Szolnok pedig jobb csapat annál, hogy ezt ne használja ki.

Pór Péter: – Az első félidőben sok labdát eladtunk, és nagyon gyengén dobtunk, megérdemelten vezetett a Sopron. Szünet után védekezésünk feljavulásával más lett a játékunk ritmusa, s dobóteljesítményünk is jobb lett, így izgalmas meccsen a saját pályáján eddgi veretlen Sopron otthonában sikerült fordítani.

Soproni KC – Szolnoki Olaj (18-12, 22-19, 11-21, 22-23)
Sopron, néző. V: Forrai, Kapitány, Török.
Sopron: RICHARDSON 16/6,, Brooks 14/3, MOLNÁR 10/3, Szabó 11/3, KNIGT 19. Cs: Pojbics, Couisnard 3/3, Keresztes, Gombás,
Szolnok: Fodor 8/6, KELLEY 16/6, Vesztergom 6/6, RICE 20/18, Barro 7. Cs: Váradi, 3/3 ALEKSZICS 7, GREBENÁR 8, Cseh.

sakc.hu

18128 / 2912 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.