Pedig lett volna esély

rosszelmegyközepesjószuper (1 értékelés, összesen: 4.00 / 5)
Loading ... Loading ...

Szomorúan iszogatták söreiket, boraikat, vagy – akik autókkal jöttek – üdítőiket drukkereink az MKB Aréna büféjében lefújás után, s amolyan “harmadik félidőként” analizálták a mérkőzésen történteket.

Elemzésük lényege az volt: hasonló módon vesztettünk a ZTE ellen, mint legutóbb a Szolnokkal szemben. Egy jó első félidő, első 15 perc után, amikor sikerült tetemes előnyre szert tenni, a harmadik negyedben a mi támadójátékunk görcsös, erőlködő lett, s ezalatt ellenfelünk “szétlőtt”minket triplákkal.

A beszélgetésekben gyakran vetődött fel, hogy David Brooks nem vállalta a játékot. Legtöbbjük véleménye szerint nincs az a fogfájás, amely miatt azért kétszer öt percre ne lehetett volna felmenni a pályára, hogy az egyébként remekül játszó, ám szünet után a levegőt szinte a “fülén” vevő Couisnard-ot tehermentesíteni. A kispadról ezúttal csak Halmai Tomi tudott érdemeben hozzátenni a játékhoz.

S persze felvetődött pár vitatható ítélet is, a leggyakrabban a végjátékban, 4 pontnál, amikor Donta ellen színészkedésért ítélt technikai miatt nehezteltek. Ezt nagy “tőrdöfésként” értek meg drukkereink,amelynek szerintük nagy szerepe volt a vereségnek.

Az analízis vége felé már előre tekintettek szurkolóink, hogy a következő két meccset – Salgótarjánban, majd itthon a Kaposvár ellen – nyerni kell.

sakc.hu

17651 / 1243 látogató

There are no comments, yet.

Why don’t you be the first? Come on, you know you want to!

Leave a Comment