Szombaton a bajnok lesz a vendégünk

Szombaton este a bajnokcsapatot, az Atomerőmű SE gárdáját látjuk vendégül. Az összecsapás mind nekünk, mind pedig az utóbbi hetekben néhány váratlan vereségbe “beleszaladó” paksi együttes számára is roppant fontos lesz

Ami csapatunkat, az SKC-t illeti,vele kapcsolatban edzőnk, Meszlényi Róbert annyit mondott honlapunk érdeklődésére, hogy a társaság hamar túltette magát a körmendi vereségen, és a fiúk csak az új feladatra,kihívásra, a bajnokcsapat elleni ütközetre koncentráltak, “Ismét azt tudom mondani, játékban jók voltunk Körmenden, kialakítottuk a tiszta helyzeteket, csak szerintem a nyíregyházi kupameccs fáradtsága miatt a dobásoknál már nem tudtak eléggé koncentrálni a fiúk, így sok tiszta helyzetet hagytak ki. Most azonban itt az új feladat, remélem, a paksiak ellen frissek, fittek, koncentráltak lesznek végig a srácok, hiszen nagyon nehéz és ezzel együtt roppant fontos meccs vár rájuk.”

A bajnokcsapat legutóbb ugyan nyert, ám azt megelőzően gyakran bukdácsolt,a Magyar Kupából is kiesett. Szakvezetőnk próbált videók alapján a szokott alapossággal felkészülni a bajnokcsapatból, mégis van benne némi bizonytalanság:

“A Paks nemrég edzőt váltott, ráadásul az ASE csapatánál a játékosállományban is elég nagy volt a mozgás az utóbbi hetekben. Az új edző, Horváth Imre irányításával ráadásul eddig sorozatban játszotta a meccseket a Paks, ez volt az első hét, amikor zavartalanul készülhettek. Sok a bizonytalanság játékukkal kapcsolatban,nagy kérdés, mennyire nyúl bele a csapatjátékba az új edző,s hogy hol tart,hogyan halad az új,a közelmúltban érkezett játékosok beépítésével. Magyarán az a nagy kérdés, mennyire lesz képes ellenfelünk csapatjátékot játszani.”

A holnapi meccs esélyeiről így vélekedett Meszlényi Robi: “Az elmúlt hetek botladozásai ellenére azt mondom, a paksiak játékosállományuk alapján esélyesek bajnoki címük megvédésére. Holnapi ellenfelünknél ugyanis még a kispadon is olyan játékosok ülnek, akik bármikor képesek eldönteni egy-egy mérkőzést. Azt gondolom, egyéni képességeket tekintve a paksiak minden poszton erősebbek a mi játékosainknál.

Ahhoz, hogy ellenük sikeresen szerepeljünk, önmagában az, hogy csapatként mind támadásban, mind védekezésben jót nyújtunk, nem elég. A sikerhez még szükség lesz néhány extra egyéni teljesítményre, valamint ezúttal is,mint eddig minden hazai mérkőzésen a szurkolóink buzdítására,segítségére.”

sakc.hu

15473 / 2722 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.