A győzelem lebeg a szemünk elött

Március 16-án kedden 19 órakor (Sport Klub, Élő) Pécsett vérbeli rangadó vár ránk a magyar bajnokság utolsó előtti fordulójában.

Amennyiben az alapszakasz első helyének megszerzésére esélyt akarunk magunknak hagyni a záró körre, nagyobb arányban kell nyernünk, mint amennyivel novemberben, hazai környezetben kikaptunk. Székely Norbert vezetőedző is tisztában van ezzel, de elsődlegesen a győzelem megszerzésére koncentrál, a többit majd a mérkőzés alakulásától teszi függővé.

“Az elmúlt egy-másfél hónapban kifejezetten magas színvonalú munkát végeztünk, elégedett vagyok a csapat hozzáállásával! A kemény munka első pozitív jelei a legutóbbi mérkőzéseken már meglátszódtak.

Ez különösen a passzolások terén mutatkozott meg. A játékunk a mérkőzések során időnként akadozott, de ez normális dolog volt. A lényeg az, hogy minden mérkőzésen egy szinttel feljebb léptünk, és ennek kellene folytatódni a következő hetekben is. Hiszünk abban Seryvel, hogy ez az edzésmunka a játékunk minőségének további javulását is magával hozza.

Kristi komoly erősítést jelent, és már lezárult az a rövid szakasz, mely során megismertettük vele a játékunkat, a pályán használt szabályainkat. Magas játékintelligenciáját maximálisan ki kell használnunk! A döntő pillanatokban pedig a kreativitásával segíthet abban, hogy a mérkőzések kimenetele számunkra pozitív irányba billenjenek el.

Remélhetőleg ez már a Pécs ellen is látható lesz. Ellenfelünk nagyszerű egyéniségeket tudhat a soraiban, akik ellen olyan aktivitásra lesz szükségünk a pályán, melyet a Győr elleni bajnoki második félidejében már láthattunk. Sokoldalú játékuk ellen tudatos támadó és védőmunka szükséges, melyre felkészültünk.

Olyan harc előtt állunk, mely meghatározhatja az önbizalmi szintünket a következő hetekre! Győzni megyünk Pécsre!”

wb-sopron.com

14560 / 2576 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.