Sopron.info.hu

Beléptünk a négy közé

  2010 márc 02 / #sport

Csapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján is magabiztos győzelmet aratott a Szekszárd ellen, így várhatja a sorsolást.


Helyzetjelentés a harmadik hazai kudarc után

  2010 márc 02 / #sport

Nem sikerült az újabb bravúr, a bajnoki évad tavalyi szakaszában hazai pályán veretlen csapatunk rövid időn belül a harmadik verreségét szenvedte el az MKB Arénában. Három élcsapat, a bajnokság három meghatározó együttese tudott nyerini otthonunkban,


Nőnap

  2010 márc 02 / #programajánló

Nőnap alkalmából 2 felvonásos operett gálával kedveskedik a hölgyeknek a Pro Kultúra! A március 6-i, szombati eseményen a Petőfi Színház színpadán olyan, a műfajban kiemelkedőt alkotó előadók lépnek fel, mint Kállay Bori, Jankovits József, Farkas Bálint, Vásári Mónika, Bozsó József, valamint az Operettszív Tánckar. Az előadást Bozsó József szerkesztette és rendezte. Kezdési időpont: 19 óra.