A szezon már “rendben van”, de még szebb is lehet

Ott vagyunk, ahol ilyenkor ott lehet lenni, eljutottunk oda, ahová április elejére el lehet jutni! Hová is? A Magyar Kupa négyes döntőjébe, illetve a bajnokságban a felsőházi rájátszásba.

Úgy, hogy – azért ezt ne felejtsük el – a szezon előtt elveszítette névadó szponzorát…Reméljük nem haragszanak meg szurkolóink, ha a krónikás röviden végégszalad az elmúlt hónapok eseményein

Előzmények

Egy kicsit visszatekintve a mögöttünk hagyott bő fél évre, talán emlékeznek még szurkolóink,milyen nehezen indult az évad. A főszponzor kiszállt, a válogatottba bekerült “Körte” távozott, s gyakorlatilag a teljes magyar mag elment, honi kosarasaink közül Halmai Tomi és Horányi Ákos maradt hírmondónak. A korábbi évekkel ellentétben azonban ezúttal egy légióst is sikerült Sopronban tartani, David Brooks-t!

Aztán kialakult a keret, s ennek láttán szurkolóink bizakodva várták a szezon kezdetét. Az első edzőmeccseken bizony a kétfenekű dob szerepét játszotta csapatunk, az ellenfelek alaposan elverték…A Meszlényi Róbert-Palotai Péter edzőkettősnek teljesen új csapatot kellett építeni, s ez bizony nem ment egyik napról a másikra.

Az első bíztató jel a Göcsej-kupa keretében a Falco otthonában aratott győzelem volt, majd a Krasznai-kupa következett, amelyen szintén a szombathelyiek ellen remek meccsen hosszabbításban nyertük a döntőt.

2009 – hazai veretlenség

A bajnokság első fordulóit tekintve -főleg így utólag nézve – alaposan “belehúztunk. Szolnok idegenben, Albacomp itthon, ZTE idegenben, ez volt a sorrend. A fehérváriak ellen az első hazai bajnokival a srácok megalapozták a szezonra a magas nézőszámot, remek, igazi közönségmeccsen verték hosszabbítás után az Albacompot, Brooks 39 pontjával, valamint “Gomba” remek triplájával a túlórában.

Jött két papíron könnyebbnek ígérkező hazai meccs, az előrehozott Debrecen, majd a Salgótarján elleni. Könnyebben is vették, de azért hozták a fiúk mindkettőt, a Salgótarján talán éppen az ellenünk lejátszott meccsen volt a legerősebb, ráadásul akkor még nem nagyon ismerte a mezőny a remek képességű, ám azóta távozó Huckaby és Wade urakat.

Következett két bravúr, egy aránylag szép győzelem Kaposvárott Matt parádéjával, majd egy újabb diadal,nagy s izgalmas csatában a Körmend ellen, s a bajnokcsapat, a Paks is csak nehezen “gyűrt le” minket saját  csarnokában.

Ezek után reménykedtünk egy újabb bravúrban, de sajnos Dombóváron az első félidőt gálánsan odaadtuk az akkor mégigen erős kerettel rendelkező hazaiaknak,utána pedig már hiába futottunk az eredmény után. De jött egy újabb “hősköltemény”, egy szédületes hangulatú meccs a Falco ellen.Ez arról marad nevezetes, hogy Matt-et az első percekben elveszítettük, Rafi miután Kaposvárott is igen hasznosan kosarazott,ismét bebizonyította: lehet rá számítani, s Pojek is hozzátette a magáét.E zzel együtt Donta és David főszerepet vállalt e diadalban. Amelyet a szezon talán legjobb idegenbeli játéka követett, sima 16 pont különbségű siker Pécsett. Az évzáró nem sikerült,afeljövőben lévő Nyíregyháza megálljt parancsolt

Idén történt

Jött a téli szünet, s jött a Kecskemét elleni bajnoki előtt egy kiábrándító edzőmeccs a Körmend ellen…s világ láss csodát, a kecskemétiek ellen – Szöszi nagy meccse volt – helyenként kiváló játékkal megőriztük a hazai veretlenséget!

Közben a csapatok többsége leigazolta a negyedik légiósát, mi pedig e tekintetben próbáltunk lépést tartani a riválisokkal – visszahoztuk P. J. Couisnard-ot…Az egyik bajnokaspiráns, a Szolnok ellen a félidőben még 9 ponttal vezettünk, de a gyenge harmadik negyed után fordított, végül izgalmas végjátékban nyert az Olaj. Fehérváron sima vereség, és sajnos a ZTE is nyerni tudott Sopronban a fogfájós Brooks-t nélkülöző együttesünk ellen.

Zsinórban három vereség után a Salgótarján otthonában, amely új csapatával először ellenünk állt fel kompletten 55 ponton tartottuk, biztosan nyertünk. Jött az akkortájt bravúrt bravúrra halmozó Nyíregyháza a Magyar Kupában. Három negyed görcsölés után a záró szakaszban a zónánkkal nem tudtak mit kezdeni a nyírségiek, végül soványnak mondható 6 pontos előnyt szereztünk.

A Kaposvár ellen a bajnokságban gálázott a csapat, majd jött a nyíregyházi visszavágó, ahol három negyed után biztos kiesőknek tűntünk…de a záró szakaszban Bandi és Szöszi feltámasztotta a csapatot tetszhalott állapotából, 16 pontos hátrányt 5 perc alatt ledolgozva végül továbbléptünk.

Következett három nehéz meccs, s négy vereség. Körmenden álomrajt után kaptunk ki, ami fájó volt, hogy a bukdácsoló Paks is nyerni tudott az MKB Arénában, a Falco otthonában pedig 25 perc vezetés után estünk szét…a három fiaskó után volt is némi feszültség, és jött a feketeleves, az évad legrosszabb játéka -a gálán ujjséreülést szenvedő Brooks megint nem játszott – a Pécs ellen, vereség itthon…A nyolc közé jutás is veszélybe került. Egyértelműnek tűnt: P. J. szerződtetése nem váltotta be a reményeket.

Aztán a Kaposvár elleni első kupameccsre összekapták magukat a srácok, David még itt sem játszott, ám Donta és Bandi vezetésével megnyugtató előnyre tettünk szert. Meg is nyugodtak a fiúk a visszavágón, amikor további 10 pontot hozzátettek az előnyhöz…maradjunk annyiban, biztosan jutottunk be a négybe. Jött az eddigi utolsó, a Nyíregyháza elleni meccs! Ezen a korábban egy-egy mérkőzésen belül  helyenként könnyelműsködő csapatunk végig koncentráltan kosarazott, komplett felállással gálaelőadást varázsolt a parkettre, s gyenge pont nélkül kosárlabdázva fölényesen nyert. Úgy tűnt, végre mindenki, P. J. is megtalálta a maga helyét a csapatban…És ha ez tényleg így van, akkor mág a hátrelévő bajnoki és Magyar Kupa meccseken is szép élményekben lehet részük a szurkolóinknak.

Mindig magasabbra

Zárszóként még egyszer: a Magyar Kupában a legjobb négy, a bajnokságban pedig a felsőházban, a legjobb nyolc között van csapatunk !!!

Úgy gondoljuk az itt felsorolt nehézségek ellenére csak gratulálni tudunk úgy a szakmai stáb, mint a játékoskeret tagjainak, az eddig elért eredményekhez. Reméljük, ők is azt érzik, mint amit szurkolóink a Nyíregyháza elleni remek játékot látva: lehet ez még ennél is jobb és szebb…

sakc.hu

19445 / 2774 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.