Hivatalosan is vége a szezonnak

Május 31.-el hivatalosan is véget ért a játékosoknak, edzőknek a szezon. A legtöbben már el is utaztak városunkból, még május elején a külföldiek, Brooks, Couisnard, Knight és Richardson, a hónap végén Halmai Tamás, Molnár András, Szabó Zsolt és Keresztes Rafael.

A soproniak természetesen maradtak, azonban közös edzés már augusztusig nem lesz. Mindenki megkapta az egyéni felkészülési tervét, ennek alapján készülnek a játékosaink. Molnár és Szabó meghívást kapott a válogatottba, amennyiben a szűkebb keretbe is bekerülnek, igen rövid szabadságot élvezhetnek csak. A válogatott felkészülése már június 21.-én megkezdődik Bükön és augusztus közepéig nem is térnek vissza csapatunkhoz. Sok szurkolót érdekel, hogy állunk a jövő évi keret kialakításával, ezért megkértük Bokor Ákost foglalja össze a pillanatnyi helyzetet.:

Azzal kell kezdenem, hogy megköszönjem támogatóinknak, kiemelten Sopron MJV Önkormányzatának az egész évi támogatást, szurkolóinknak a végig kitartó biztatást. Nélkülük biztos nem sikerült volna ilyen sikeresre a szezon.

Úgy érzem, hogy egy szerethető csapat jött össze, és bár volt olyan mérkőzés amely után rossz szájízzel távoztunk, összeségében eredményesek voltak a fiúk. A részletes beszámolók és elemzések még készülnek, ezért többet a múltról nem akarok mondani. Legyen annyi elég, hogy megbecsülésünk jeleként összes magyar játékosunknak szerződést ajánlottunk a következő évadra is -nyilatkozta ügyvezetőnk.

Gombás, Keresztes, Molnár, Szabó és Pojbics már aláírt (szigorúan ABC sorrendben- admin), Halmaival, Horányi Ákossal és Ugarossal már megállapodtunk, csak az aláírás hiányzik.Halász Tamással egyeztettünk, nála meg kell találnunk egy olyan megoldást, ahol az edzések mellett több játéklehetőséghez jut, mert ő már az utánpótlás korosztályokat kinőtte, de  az idei évben még A csoportra nem érett. Ezzel a magyar mag teljesnek tekinthető.

-Mi a helyzet a légiósokkal?

Megkezdtük a tárgyalásokat, vannak már kiszemeltjeink. Nem titok, hogy szeretnénk David Brooks-ot megtartani, ő is maradna, csak az anyagiakban folynak a finomítások. Mellette irányító és center posztra fogunk még igazolni légióst, dehogy mikor sikerül megállapodnunk a megfelelő játékossal, még nem tudom. Nem fogjuk elkapkodni, az biztos, szeretnénk idén is meghatározó, jó játékosokat igazolni, akik emberileg és játéktudásban is igazodnak csapatunkhoz. Annyit ígérhetek, hogy először honlapunkat fogom tájékoztatni, ha sikerül megállapodni bárkivel is! – zárta nyilatkozatát Bokor Ákos.

Végezetül engedjék meg a honlap szerkesztőinek, hogy egy vidám tablóképpel zárjuk mi is a 2009/2010-es évadot, gratulálva a játékosoknak, edzőknek és szakvezetőknek. A tabló szerkesztője- meg nem erősített információk szerint- Keresztes Rafi volt, neki külön gratulálunk!

sakc.hu

18426 / 3000 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.