Hőségriadó most! Sopronban féláron lehet két strandot és az uszodát használni

A Lővér Fürdő – Csik ferenc uszodába és a Tómalom fürdőre fele jegyárért lehet bemenni a hőségriadó ideje alatt Sopronban

– ezt Sopron polgármestere, dr. Fodor Tamás közölte a soproni Városházán, ahol Ács Gabriellával, a regionális ÁNTSZ helyettes vezetőjével közös sajtótájékoztatón ismertette mindazokat az intézkedéseket és teendőket, amelyekkel a rendkívüli hőség hatásait mérsékelni lehet.

Hőségriadót rendelt el szerdán az országos tiszti főorvos. Érvénybe lépett a harmadfokú riasztás – vagyis a hőségriadó -, amely csütörtöktől az egész országra érvényes lesz.

Ezek között, amint arra Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata már a hét elején, a másodfokú riasztás elrendelésekor felhívta a soproniak figyelmét, szerepel: hogy tartózkodjanak naptól védett, lehetőleg hűvös helyen. Fogyasszanak sok folyadékot, szükség esetén keressék fel a légkondicionált üzletközpontokat, egyéb klimatizált, vagy természetesen hűvös helyiségeket, amíg kellően lehűl a szervezetük.
A szellős és világos színű ruha viselete, továbbá a zöldség és gyümölcsfogyasztás is segíthet a hőség elviselésében.
Ács Gabriella szólt arról is, hogy fokozottabban kell figyelni az idősek, betegek, gyermekek megfelelő folyadékpótlására, gyakran kell őket kínálgatni folyadékkal.
A soproni vezetékes víz mind minőségénél, mind összetételénél fogva kiválóan alkalmas a célra – hangsúlyozta a szakember.
Dr. Fodor Tamás polgármester hangsúlyozta: a hőségriadó ideje alatt fokozottan figyel a városvezetés az esetleges szükséges intézkedésekre.
A helyi védelmi bizottság, a városháza hétvégén is ügyeletet tart, és folyamatosan kapcsolatban van az illetékes hatóságokkal is.
A városvezetés arról is döntött, hogy a harmadfokú riasztás végéig a soproni Csik Ferenc Uszoda – Lővér Fürdő valamint a tómalmi strand 50%-os kedvezménnyel látogatható.

Ezzel is szeretnék segíteni a gyermekes családokat, és mindazokat, akiknek anyagi nehézséget okozna az uszodajegy megvétele, mert a hőség ideje alatt ajánlott a vízben való tartózkodás.

A Soproni Víz és Csatornamű fenntartásában működő két fürdőhely befogadóképességében van még annyi tartalék, hogy az igényeket kielégítse. A kedvezmény anyagi fedezetét a Vízmű vállalta fel – mondta Sopron polgármestere.

A harmadfokú hőségriadó időszaka alatt az 50 %-os belépőjegyek ára a következőképpen alakul:
A Lővér Fürdő – Csik ferenc uszodában a felnőtt belépőjegy 600 Ft, a diák-, nyugdíjas jegy 355 Ft, a gyermekjegy (3-6 éves kor között) 205 Ft lesz.

A Tómalom fürdőn a felnőttek 275 forintos, a diákok és nyugdíjasok 175 forintos, míg a gyermekek 85 forintos jeggyel strandolhatnak és vehetik igénybe a fürdő szolgáltatásait.

nyugathir.hu

16014 / 2614 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.