MCF Animációs Filmnapok

MCF Animációs Filmnapok – Sopron 2010. 09. 15-16-17.
Animációs vetítések a nagyközönség számára a Magyar Cartoon Forummal párhuzamosan

Helyszín:  Pedagógus Szakszervezetek Művelődési  Háza (Sopron, Petőfi  tér)

Vetítések  naponta két alkalommal, délelőtt (matiné) és este

Matinék kezdete: 09:00

Esti előadások kezdete: 19:00

Programleírás:

A Magyar Cartoon Forum kiemelt szakmai eseménye az európai animációs filmiparnak 2010-ben, és egyben a hazai animációs filmművészet nagy lehetősége, hogy megmutathassa magát a kontinens képviseletében Sopronba látogató több mint 600 szakmabelinek, televíziós és forgalmazó szakembernek.

Épp az esemény rangjából következik, hogy minden évben a Cartoon Forum helyszínén és azzal egy időben adják át a Cartoon D’Or díjat, amit az animációs szakma európai Oscar díjának tartanak. A díjátadó zártkörű, így csak az akkreditált résztvevők tekintehtik meg, akárcsak a Magyar Cartoon Forum egyéb programjait.

Viszont az MCF magyar társszervezői a – Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Stúdió Baestarts – szervezői szeretnék,

ha Sopron animációt szerető közönségének alkalma lenne arra, hogy a szakmai rendezvénnyel párhuzamosan animációs filmeket nézhessenek. Innen jött az ötlete az MCF Animációs Filmnapoknak, mely kínálatában a legjobb európai filmekből, és a legfrissebb hazai sikerekből készített válogatásokat nézhetik a látogatók a Magyar Cartoon Forum négy napja alatt.

A Cartoon D’Or rangos mezőnyét két, egyenként 85 perces programba sűrítve ismerhetik meg a nézők, köztük olyan népszerű alkotásokkal mint a brit Wallace and Gromit sorozat tavaly Oscarra is nominált legutóbbi epizódja, vagy a Péter és a Farkas 2006-ban készült bábanimációs feldolgozása, mely elnyerte az Oscar díjat 2008-ban.

A magyar animációsfilmművészet az új évezred kezdetén fiatal tehetségek színrelépésével kezdett új korszakot, mely a nemzetközi seregszemléken, fesztiválokon elért sikerekkel is méltatható. Az MCF Animációs Filmnapok ezekből a filmekből válogatva kínál másik vetítési programot, köztük Alexey Alexeev világsikerével a KJFG 5-el, vagy Ducki Tomek Cartoon D’Or-ra 2007 ben nominált filmjével az Életvonal-lal.

Az MCF Animációs Filmnapok a kisgyerekekre és a családokra is gondolva matiné (délelőtti) programokatt is kínál, melyben a legutóbbi években gyerekeknek készült sorozatokat, mesefilmeket, verseket és mondókákat feldolgozó alkotások mutat be.


15259 / 2659 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.