Gázszünet: milliókba kerülhet a leállás

Akár milliós kényszerberuházásokra is kényszeríthet soproni vállalkozókat a szerdán kezdődő kétnapos gázszünet – írta keddi számában a Kisalföld.

A szolgáltató annak ellenére nem tette más időpontra a várost körülvevő 25 települést is érintő, 48 órás leállást, hogy több nagy cég is kérte erre, például azért, mert épp ebben a két napban rendeznek nemzetközi orvoskongresszust, amelynek résztvevői megtöltötték a helyi szállodákat.

Volt olyan vendéglátóhely, amelyik külön melegvíz-tartály építtetett be, a helyi közétkeztetésben a gázszünet első napjára olyan ételeket vettek fel a menübe, amelyeket villanytűzhelyen is el lehet készíteni, a másodikon pedig hideg ebédet kapnak a gyerekek, mivel több iskolában sem működik majd a gázzal fűtött melegítőrendszer – közölte a lap.

stop.hu

14930 / 2520 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.