Fiatalok találkozója Nagy-Magyarország területéről: erősíteni kell az összetartozást
Fogjuk meg egymás kezét! jelszóval tartották meg a Történelmi Magyarország Fiataljainak Találkozóját Sopronban, amelynek programján, annak egyik támogatójaként részt vett Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője is.
Egy 20 éves harkai férfi vesztette életét a Sopron melletti frontális ütközésben
Frontálisan ütközött össze két autó szombat délután Győr-Moson-Sopron megyében, Sopron közelében; egy ember a helyszínen meghalt – közölte a rendőrség az MTI-vel.
Sopronban mindenhol lesz jelöltjük a városvédőknek
Saját polgármesterjelöltje lesz a Városvédők Összefogtunk Sopronért Egyesületnek, amely a település mind a 12 egyéni választókerületében indít saját jelöltet. Csütörtöki közleményük szerint egyéni körzetben induló jelöltjeiket már nyilvántartásba is vette a helyi választási bizottság, de polgármester-jelöltjük is jóval több ajánlószelvényt gyűjtött, mint amennyire az induláshoz szüksége van.
ltűnt fiatalt keres a soproni rendőrség
A Soproni Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást folytat Vajda Edina intézeti nevelt eltűnése ügyében. A 15 éves lány 2010. augusztus 22-én távozott az intézetből és azóta idegen helyen tartózkodik , feltehetően Sopronban vagy környékén.
Tenisz: Babos olimpiai hátszéllel egészen a csúcsig érne a US Openen
Hétfőn megkezdi szereplését az év utolsó junior Grand Slam-tornáján Babos Tímea. A Felix Promotionnel együttműködő soproni hölgy a világranglista második helyezettjeként indul harcba egyéniben, párosban pedig a Roland Garroson és Wimbledonban aratott címe kötelezi a kedvenc borításán, egyik kedvenc városában rendezendő viadalon.