Liszt került a vonatra

A Liszt Ferenc Emlékév alkalmából a zeneszerző arcmásával díszített mozdonyt avattak csütörtökön délután Sopronban.

A GYSEV Zrt. tulajdonában lévő mozdony hazánk és a szomszédos Ausztria területén közlekedik majd, párja a tavaly pályára állított Széchenyi-mozdonynak. A 230km/h végsebességű, 86 tonna súlyú Taurus mozdonyra, mintegy 120m2 fóliát feszítettek fel.

A zeneszerző születésnapja alkalmából a Soproni Pályaudvaron nagyszabású rendezvény keretében avatták fel a Liszt Ferenc arcmásával díszített Taurus mozdonyt. A mozdony különlegessége, hogy minden megállóban Liszt Ferenc II. Magyar Rapszódia című műve köszönti az utasokat, a vonat aljára erősített hangszórókon keresztül. Első útja Sopronból Budapestre vezetett.

A sajtótájékoztatót rendhagyó körülmények között, egy Budapestről-Sopronba tartó, az újságírók és protokoll vendégek számára kialakított rendezvényvonaton tartották. Útközben a vendégek megízlelhették a „Magyar Rapszódia” Prémium Hungaricum díjas hazai kézműves bon-bon különlegességet, amelyet a híres Liszt darab ihletett. Az édességet kis szériában kézműves eljárással készítik, felhasználva a magyar táj jellegzetes gyümölcseit.

Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára beszédében kiemelte, hogy a nemzeti együttműködésen alapuló kormány célja a nemzeti értékteremtés és megőrzés. A kormány elképzelése szerint a közösségi közlekedés gerincét a vasútnak kell biztosítani.

Dr. Fodor Tamás, Sopron város polgármestere a kulturális kapcsolatépítést hangsúlyozta. Liszt Ferenc első koncertjét 1820 októberében Sopronban tartotta, 190 évvel később pedig innen gördül ki a nagy géniusz emlékét hordozó mozdony, mely jó hírét viszi a magyarságnak.

Dávid Ilona a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a tematikus mozdonyok az ország egyik legfejlettebb vasútvonalának védjegyei lesznek. „A Liszt-mozdony, olyan ’mozgó emlékmű’ amely úgy tiszteleg a nagy zeneszerző emléke előtt, hogy hírül viszi az érintett pályaszakaszon. Nem titkolt szándékunk volt megelőzni azt, hogy a közelgő bicentenárium évében Európa úgy ismerje meg Liszt Ferencet, mint a nagy osztrák zeneszerzőt, Franz Liszt-et.”, tette hozzá.

Németh László finanszírozó és ötletgazda, a vasúti modellezéssel foglalkozó Loc&More ügyvezetője szerint, Nyugat-Európában már bevett szokás az ilyesfajta felületek kultúra- és értékközvetítésre való felhasználása, és remélhetőleg nálunk sem lesz ez másként. A Liszt mozdonyt első útja előtt Horvát Imre a soproni Szentlélek Plébánia plébánosa áldotta meg. A zeneszerző emlékére készített Liszt-mozdony, a tiszteletadás egyik legnagyszerűbb példája.

turizmusonline.hu

17752 / 2966 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.