Babos Tímea a világ legszebb tengerpartján járt

Babos Tímea és édesapja hathetes ausztráliai edzőtáborozásuk feléhez érkeztek. Saját bevallásuk szerint azonban az idő gyorsan elrepült, amit a sűrű program mellett segített az is, hogy minden héten más helyszínen voltak. Kikapcsolódásként az Esperance beachen kengurukat etettek.

„Az idő gyors múlását jelzi, hogy Timi új edzője Barátosi Levente már haza is utazott. Így újra csak édes kettesben vagyunk, mint az elmúlt sok-sok évben szinte mindig. Ez nem könnyű, de jól megvagyunk” – mondta Babos Csaba, Timi édesapja és edzője.

„A távoli edzőtábornak kettős oka volt: versenyezni és edzeni. A versenyeredményekkel nem lehetek maradéktalanul elégedett, de ez ezeknél sokkal sikeresebb versenyekkel is így volt. Még három verseny hátra van, és van esély a javításra” – mondta Timi.

Egyébként nagyon erős és kiegyensúlyozott a mezőny, ez egyik tornán indult a világranglista 53. helyezettje is, míg a másikon a korábbi Top 10-es Alicia Molik is rajthoz állt. Annak fényében, hogy timi első felnőtt szezonjára készül, elfogadhatóak az eredmények.

„A másik részével teljesen elégedett vagyok. Timi sokat, magas intenzitással és jó partnerekkel edzett, ami a jövőben kamatozni fog. Ennek a későbbiekben biztos meglesz az eredménye, mert kevesen végeztek ehhez hasonló kemény munkát” – mondta Babos apuka. A távollétet egyébként már megszokták, hiszen ha Magyarországon vannak, akkor is keveset vannak az igazi otthonukban, hiszen már Budapesten edzenek, de a család igazi otthona Sopronban van. Timi az elmúlt években 40 hetet volt távol, és amikor tavaly Angliában edzett, az sem növelte az együttléteket.

„A távollét ellenére nem érzik magukat egyedül, hiszen az elmúlt évek alatt Timi számos barátra ismerősre tett szert. Évek óta járja a világot, nagyon jól beszél angolul, könnyen alakít ki kapcsolatokat, semmi gátlás nincs benne, így kedvelt egyéniség a játékostársak és a versenyrendezők körében is” – jellemezte Csaba a lányát.

A programjuk egyébként is változatos, hiszen legutóbb autót béreltek – és izgultak a számukra szokatlan baloldali közlekedés miatt, és megnézték a világ egyik leghíresebb fehér homokos tengerpartját az Esperance beachet.

„Csodás élmény a vakítóan fehér homok, a parti sziklák és az égszínkék tenger. A parthoz tartozik egy nemzeti park, ahol kenguruk élnek, ez csak fokozta az élményt. Saját élőhelyükön, egészen közelről láthattuk és etethettük őket” – mesélte Timi az egyik legnagyobb élményét.

molcsapat-tenisz.blog.hu

33482 / 4938 látogató

Babos Tímea a világ legszebb tengerpartján járt” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.