Halmai szerződését szüneltetik

Sopron – Robert Jarvis és Helmeczi András viszont a bajnokság végéig biztosan marad.

A Sopron csapatának hivatalos honlapja azt írja a klub szünetelteti szerződését Halmai Tamással. Bokor Ákos fejtette ki a részleteket.

-Többször leültünk beszélni Tomival, sajnos nehezen tudott feldolgozni néhány személyét érintő problémát. Már decemberben felmerült benne a távozás gondolata, de akkor megbeszéltük, hogy megpróbál segíteni a csapaton és maradt. Az utóbbi mérkőzéseken azonban valamiért egyre görcsösebben játszott, aki látta a Salgótarján mérkőzést, az azt is látta, hogy futott, hajtott, harcolt, labdát szerzett, azonban a pontszerzés sehogy sem sikerült neki. A fentiek után újra leültünk és abban maradtunk, hogy szüneteltetjük a szerződését és csak akkor tér vissza, ha mindkét fél jónak látja.

Két kosaras viszont a bajnokság végéig szerződést kapott. Robert Jarvis és Helmeczi András marad a hűség városában.

A beszélgetésben természetesen szó esik David Brooks visszatéréséről is.

– A legutóbbi információim szerint megműtötték, és a felépülése megfelelő ütemben halad. Február végén visszajön, igazán csak akkor fogjuk látni, milyen állapotban lesz a térde. Addig felesleges találgatni, nyilván nekünk a legrosszabb verzióra, azaz arra kellett készülnünk, hogy nem játszhat, ezért is véglegesítettük Jarvis szerződését. Ha mégis pályára tud lépni, csak teljesen egészségesen szabad vállalnia, ekkor nálunk is előfordulhat a paksi helyzet – mondta Bokor.

bb1.hu

41812 / 3827 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.