Kevés lesz idén a soproni bor: az import vet gátat az áremelésnek

Hiány lesz az idén soproni borból, miután a térségben az utóbbi évek legkisebb termését szüretelték az ősszel – állítja Taschner István hegybíró.

A termés háromnegyedét adó vörösből harmad-, a fehér szőlőből negyedannyi termett, mint a korábbi években. A Győr-Moson-Sopron megye legjellegzetesebb borát adó kékfrankos szőlőből körülbelül 30-35 ezer mázsányit szüreteltek, ami az utóbbi évek átlagának a felénél is kevesebb.

A jóval szerényebb mennyiség oka javarészt a megszokottnál hűvösebb, nedvesebb időjárás volt, de gondot okozott az is, hogy  megjelent a korábban itt alig károsító peronoszpóra – sorolta a problémákat az MTI-nek Taschner. Szerinte ugyanakkor az átlagosan 17-18 mustfokos termés minősége jó, a borvidék  decemberi versenyén a fehérborok már „szinte készek” voltak, a vörösökben még érezhető volt némi nyerseség.
Ez a helyzet akár 30 százalékos áremelkedést is indokolna, de a jó minőségű, ám a magyar ízlésnek kicsit vékony, könnyű olasz asztali borok beáramlása miatt erre nincs esély – állítja. Így várhatóan csak 8-10 százalékkal drágábban tudják eladni a tavalyi szüret eredményét a gazdák.

Így viszont biztosan veszteségesek lesznek a korábbi években épp hogy nullszaldóval záró gazdaságok, ami sokakat arra ösztönözhet, hogy hagyjanak fel szőlőjük megművelésével. Az 1750 hektáros borvidék területének tizede már így is megműveletlen – jegyezte meg. A hegyközségnél már érzékelik, hogy elsősorban a hobbiból, vagy más foglalkozás mellett borászkodók állnak le a termeléssel. Hátrányt okoz a versenyben, hogy a soproni borvidék gazdaságai átlagban sokkal kisebb méretűek a többiekénél, így nehezebben, vagy egyáltalán nem jutnak be a szupermarketekbe. Ott ugyanis el is fogyna egy-egy gazdaság teljes felhozatala, mire „bemarketingeli” az üzletlánc – írja az MTI.

42615 / 3721 látogató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.