Sopron.info.hu

Póczik Roland (MSZP): Mi a Fidesszel ellentétben nem költöttünk el tízmilliókat és nem gyalázkodunk …

  2018 júl 13 / #hírek

Az MSZP Magyar utcai székházába voltunk hivatalosak péntek déelőtt, ahol Póczik Roland a párt helyi szervezetének elnöke tartott sajtótájékoztatót az időközi választással kapcsolatban.

fotó: cyberpress.hu

Póczik Roland elmondta, hogy vasárnap időközi…


Párbeszéd: Az országos kivándorlás mellett égető probléma a Sopront érintő belső migráció is!

  2018 júl 13 / #hírek

Sopronban tett látogatást pénteken  Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd elnöke, aki a Széchenyi téren a lakosság figyelmét is felhívta a hazánkat érintő kivándorlással kapcsolatos problémákra, valamint Jakál Adrienn a helyi szervezet elnöke kitért a Sopron érintő belső migrációs kérdéskörre is.  fotó: cyberpress.hu A kitelepülés előtti sajtótájékoztatón a párt elnöke hangsúlyozta, hogy az Eurostat által közölt legfrissebb adatok alapján mintegy 600 ezer magyar él már más EU-s országban. Az elvándorolt magyarok jelentős része 2010 után, hagyta el a hazáját. Ennek a folyamatnak mára az az eredménye, hogy jelentős munkaerőhiány alakult ki, hiszen a szakképzett munkavállalók, kétkezi munkások, egyre nagyobb számban vállalnak külföldön munkát. Az biztos, hogy a kivándorlás egyik legfontosabb oka, hogy a magyar bérek jelentős mértékben elmaradnak nemcsak nyugat-európai, hanem a környező országokétól is. Ha az OECD statisztikáját nézzük, akkor Csehországban 16 százalékkal magasabbak a bérek magyarnál, de magasabbak a fizetések Szlovákiában, Lengyelországban is, nem beszélve Szlovéniáról. fotó: cyberpress.hu Kocsis-Cake Olivio hangsúlyozta, hogy az Európai Uniós menekült vitában Magyarországnak nem a feszültséget kellene tovább szítani, ahogy most csinálja, hanem elő kéne segíteni a konszenzus kialakulását. Amennyiben az Uniós vezetőknek nem sikerül ebben a kérdésben megegyezni, akkor fent áll a veszély, hogy Ausztria lezárja határait. Ez a lépés komolyan veszélyezteti annak a […]


Tízforrás fesztivál 2018 – Színek, illatok – romantikus séták a Cziráky Margit Rózsakertben

  2018 júl 13 / #hírek

A Tízforrás ideje alatt rózsakerti sétára várják az érdeklődőket az Esterházy-kastély Cziráky Margit Rózsakertjébe.


Megépült a Lőver kerékpárút

  2018 júl 13 / #hírek

Megépült a Lőver kerékpárút – a beruházás a Modern Városok Program egyik kiemelt elemeként, a Lőver program keretében jött létre. A mintegy 5 és fél kilométer hosszú szakasz 276 millió forintból valósult meg. A fejlesztés részeként a Lővér körút – Egeredi út csomópont is megújult – már sokkal biztonságosabban lehet áthaladni nemcsak autóval, hanem gyalogosan is.


Megépült a Lőver kerékpárút

  2018 júl 13 / #hírek

Megépült a Lőver kerékpárút – a beruházás a Modern Városok Program egyik kiemelt elemeként, a Lőver program keretében jött létre. A mintegy 5 és fél kilométer hosszú szakasz 276 millió forintból valósult meg. A fejlesztés részeként a Lővér körút – Egeredi út csomópont is megújult – már sokkal biztonságosabban lehet áthaladni nemcsak autóval, hanem gyalogosan is.