Pedagógusképző központtá alakítja szombathelyi karát az ELTE
Az ELTE célul tűzte ki a Szombathelyen komoly hagyományokkal rendelkező pedagógusképzés felélesztését; sikeres pályázatok révén pedig a következő két tanévben jelentős oktatási, kutatás-fejlesztési és infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg az ELTE szombathelyi campusán, a Savaria Egyetemi Központban. Fotó: cyberpress.hu archívum / 2016. december A Savaria Egyetemi Központnak, miután 2017 februárjában csatlakozott az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez, legfontosabb feladata az volt, hogy megtalálja saját szerepét Magyarország legrégebb óta működő és ma is legnépszerűbb tudományegyetemének keretein belül. A piaci igényeknek megfelelő, műszaki és gazdaságtudományi területekhez tartozó sikeres szakjai és kapcsolódó duális képzése mellett ezt a fejlődési irányt a Szombathelyen komoly hagyományokkal rendelkező – Berzsenyi Dániel nevével fémjelzett – pedagógusképzés felélesztésében jelölte meg. Az ELTE Szenátusa 2018. július 2-i ülésének határozatával megalakította új szombathelyi egységét, a közvetlen rektori irányítás alatt működő ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központot (ELTE BDPK). Az ELTE BDPK feladata a komplett pedagógusképzés fejlesztése a nyugat-dunántúli régióban, és a pedagógusképzés egységes elvek szerinti kezelése Szombathelyen. A most létrehozott egység rugalmasan tud igazodni a régió pedagógusképzési igényeihez és a fenntartó által megfogalmazott elvárásokhoz. A régió pedagógusképzésének megerősítésével párhuzamosan az Egyetem a 2017/18-as tanév tapasztalatai alapján felülvizsgálja a szombathelyi képzések struktúráját. A szakstruktúra vizsgálatát követően rövid és középtávú intézkedéseket tervez a népszerű képzések felfuttatására, fejlesztésére, valamint […]
Vendégtáncosok A szving meg a tangó produkcióban Sopronban
Együttműködési megállapodást kötött a Soproni Petőfi Színház és a St. Pölten-i Europabalett, a következő évadban A szving meg a tangó produkcióba vendégtáncosok érkeznek Ausztriából a leghűségesebb városba.
Ilyen VOLT Sopronban: a 10 legemlékezetesebb pillanat az idei fesztiválról – fotók, videók
Visszanéztük a képeket, felidéztük az emlékeket. 152 ezren buliztak öt nap alatt Sopronban, számunkra ezek VOLTak a legjobb pillanatok.
Vascsővel akart elégtétel venni az iváni férfi egy előzési konfliktus miatt
A rendőrök elfogtak egy 35 éves iváni férfit, aki szóváltásba keveredett egy teherautó vezetőjével, majd egy rugós vascsővel ütlegelni kezdte vitapartnere gépkocsiját. fotó: police.hu Újkér és Egyházasfalu közötti útszakaszon közlekedett egy személyautó sofőrje és utasa 2018. július 2-án 15 óra 15 perckor. Haladásuk során utolértek egy nyergesvontatóból és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvényt, amit meg akartak előzni. A rendelkezésre álló adatok szerint a járműszerelvény a szűk úttesten a gépkocsit nem tudta elengedni. A személyautó sofőrjének végül Újkérnél sikerült megelőznie a teherautót, ezt követően elé állva megállásra késztette azt, majd az autó utasa a járműszerelvény vezetőjével szóváltásba keveredett. Miután a teherautó vezetője kikerülve vitapartnerét továbbindult, a feldühödött férfi egy rugós vascsővel ütlegelni kezdte a nyerges vontató félpótkocsijának hátulját és kitörte annak hátsó lámpáját. A kiérkező rendőrök a veszekedő 35 éves iváni lakost elfogták, majd ruházatát és az autót, amiben utazott átvizsgálták. Ennek során a járőrök a férfi hátizsákjában két darab, golyó formájú őrlőt, egy üvegtégelyben szárított kábítószergyanús növényi maradványt, kábítószergyanús cigarettát, valamint egy teleszkópos fémbotot találtak, amit a helyszínen lefoglaltak. Az intézkedők a garázdát előállították a Soproni Rendőrkapitányságra, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott. A nyomozók a 35 éves férfit garázdaság és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének […]
Az SC. Sopron beadta nevezését a Győr-Moson-Sopron megyei férfi felnőtt labdarúgó bajnokságba
Köztudott, hogy a több mint 500 igazolt sportolói létszámmal rendelkező Sport Club Sopron felnőtt csapatát működtető gazdasági társaság, a Soproni Vasutas Futball Kft. (Soproni VSE) nem kapott amatőr licencet a 2018-2019-es bajnoki évre, alsóbb bajnokságba sem adta be nevezését, sőt megindult a gazdasági társaság felszámolása. – áll az utánpótlásnevelő klub közleményében, amelyben hozzáteszik: Látva a kialakult helyzetet azt a döntést hoztuk, hogy SC Sopron néven, saját jogon, férfi felnőtt csapatot nevezünk a Győr-Moson-Sopron megyei labdarúgó bajnokságba, hisz egy utánpótlás-nevelő klub nem maradhat felnőtt csapat és cél nélkül! A jelenlegi helyzet legnagyobb áldozatai a gyerekek lehetnek, amelyet mi, mint egyesületi vezetők nem hagyhatunk! Az SC Sopron mindig is fontosnak tartotta, hogy megfeleljen a Magyar Labdarúgó Szövetség előírásainak, mind sportszakmai, mind pénzügyi szempontból. Sajnos, pont a klublicence előírása nem tette számunkra lehetővé, hogy saját jogon és néven felnőtt csapatot indíthassunk a megyei osztályban, pedig láttuk, hogy mind szakmai szempontból, mind szurkolói szempontból lenne rá igény. Többször fordultunk emiatt az NB II-es felnőtt csapatot működtető gazdasági társasághoz, de nem tartották fontosnak egy tartalék csapat kialakítását, se azt, hogy szakmai szempontból előre tervezzenek, pedig minden évben volt olyan, a képzési rendszerünkből kikerült labdarúgó, aki hivatásos szerződést kapott a felnőtt csapatnál, valamint a mindenkori U19-es korosztályunkból […]